Ronita furcsán érezte magát; melege volt, de közben fázott is. Libabőrös lett, amint meztelen testén újra valami hideget érzett, a lenge szellő mégis lefújt róla mindent. Szeleit alig bírta kinyitni, mert valami fényes világított a szemébe.
Szemüveg volt rajta, sötétített, és amint beletekintett a napba, megszédült. Pislogott párat, de csak percekkel később tudta felismerni a körülötte lévő dolgokat.
Bikiniben ült valahol, egy kemény műanyag széken, vele szemben csillogott a tenger, szikrázva verődtek vissza a napsugarak, néhány hajó vitorlaját bontogatta, a szél bele-belekapott, majd egy buksi bújt ki a vízből, közel a parthoz. Helyes, barna hajú fiúcska, kezében fogott valamit, szemei ragyogtak, mint két kicsi csillag.
- Anyu, anyu! Nézdd, mit találtam! - odatartotta kis kezeit Ronita elé, egy apró kagyló volt benne, egyik oldalán halványbarna, belül szivárvány színű.
Ronita tanácstalanul ült, fogalma sem volt, ki ez a fiú, hogyan került ide, és miért hívja anyunak? Szóra nyitotta száját, mikor egy hangot hozott magával a szél Ronita háta mögül:
- Aaron! - a hang ismerős volt, annyira, hogy a lány beleborzongott. El sem tudta találni, ki ez a férfi, az a félisten, aki feléjük tart egy fürdőnadrágban, kezében egy focilabdával.
- Aaron, gyere, hagyd anyádat pihenni! - mire odaért Ronita és a kisfiú mellé, ledobta a labdát a forró homokba, megsimogatta a kisfiú fejét.
- Menj, hozz egy üveg vizet, ide tesszük, hátha nem melegszik fel!
A kisfiú széles mosollyal az arcán szaladt tovább, a férfi letérdelt Ronita mellé, puha kezét a lány combjára tette. Megvillantotta szolíd, de annál rejtélyesebb vigyorát, barna szemeivel Ronita szemeibe tekintett.
- Derek... - a férfi finom csókkal zárta le kedvese száját, megcirógatta arcát, majd keze kicsit lejjebb csellent. Tekintete kicsit megállt a szív alakú, ezüst színű medálon, egyik ujjával megsimította, de keze visszacsúszott Ronita arcára.
- Azt hittem sosem fogsz felébredni! - Derek arcáról eltűnt mindenféle huncutság, megszelídített bikaként tekintett a lány szemébe.
Egy pillanatra mindketten a házikó felé néztek, a kisfiúra, sugárzó boldogságára.
- Aaron... - sóhajtotta Ronita. - Tényleg az én fiam?
- Nem! A miénk! - Derek megfogta a lány kezét, majd megcsókolta.
2015. január 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése