picture

picture

2015. január 9., péntek

Újabb álom

  Ronitának fogalma sem volt, hogy került a régi iskolája elé. Kint ült a zöldre mázolt korláton, nem volt sem hideg, sem meleg, a külváros közepén minden kihalt volt. Pár autó állt az utca túloldalán lévő savban, köztük egy fekete luxusautó.
  Egy nagy csapatnyi ember jött kifelé az épületből, hófehér ruhában a fedett, oldaltalan folyosón. John jött elöl, ezt Ronita azonnal észrevette, de Dereket sehol nem látta. Sokan ázsiaiak voltak a tömegből, voltak tolmácsok is, mert a lány hallotta az érthetetlen szöveget, látta a hófehér bőrt és a ferde szemeket. Hallott néhol francia szavakat is, és azonnal kiszúrt egy nőt; szőke, gyönyörű, egyszerűen ámulatba ejti az embert, aki ránéz. Tökéletes testén még az az ocsmány fehér egyenruha is jól állt, feneke kidomborodott, mellei is látszottak, ajkai teltek, élénk színűek, szemei szikráztak, mint a tenger, pupillája fehérnek hatott, amitől még jobban meg lett emelve ez a hatás. Egyszerűen ő volt minden férfi álma.
  Mind a fekete autó köré sereglettek, John hangosan magyarázott, de Ronitának fogalma sem volt, miről folyik a szó. Egy pillanatra megpillantotta Dereket, aki a szőke bombázó mellett állt, valószínű, hogy beszélgettek. Néha kapott a lány egy-két kósza pillantádt a férfitől, de bizonytalanná vált. Remegni kezdett alatta a korlát, mire a zsebében megcsörrent egy ismeretlen telefon: Hugi az.
- Hugi, te vagy? - kérdezte alig hallható hangon.
  Hall egy sípolást... ezek szerint kinyomta. De mindegy is, úgysem tudna most mással foglalkozni, csak Derekkel. Egy másik telefon is megcsörrent, az már a sajátja volt. Idegen, külföldi számot jelzett, alig merte megnyomni a zöld gombot.
- Igen? - hangja sután szakadt meg, hatalmasat nyelt, mire a túloldalon lévő fél újfent megszakította a vonalat. Az autó felé tekintgetett, kereste Derek tekintetét, de sehogy sem találta, majd hatalmas kacagás futott át a tömegen.
  Ronita nagyon hülyén érezte magát, mert jópár szem rászegeződött, köztük John-é is, a szőkéé is, de Dereké nem. Mi lelte? Mintha teljesen más lenne! Olyannak ismerte, aki mindig gyönyörködik abban, amit szépnek talál, aki ő maga, vagyis Ronita, de most... leváltotta volna a szőkére? Vagy most mi van? Hugi is hívta... pedig nem szokta!
  A tömeg megindult az iskola felé, át az úttesten, el a korlátsor mellett, amin Ronita is ült, ám ekkor leszállt, és a kapu mellé állt, hátha valaki bengedi.
  A szőke mélyen a szemébe nézett, de a lány csak egy hatalmas ürességet látott. "Tipikus szőke..." - jegyezte meg magában, megvető pillantással kísérve az első pár lépését. Ekkor Derek kiállt a sorból, nem mellesleg a szőke mellől, odalépett Ronitához, és kézen fogta.
- Miért nem Őt választottad? - kérdezte a lány a kövezetre tapadt, lesütött szemekkel.
- Mert Téged akartalak! - Derek hangja szelíd volt, mint még soha. - Különben is, kanadai!
- Akkor miért beszélgettél vele annyit?
- Mert beszélek franciául, John pedig csak németül tud! - Derek arca felderült egy kicsit, Ronitáén csak egy savanyú mosoly jelent meg.
- Akkor is engem választasz, ha várandós vagyok?
  A férfi csak némán magához ölelte a lányt, szeme sarkában mintha néhány könnycsepp jelent volna meg. Mire Ronita belenézett a gyönyörű, barna szemekbe, addigra Derek kipislogta azt a pár csepp gyöngyszemet, megszívta az orrát, ujjait a lányéi közé fűzte és elindultak az épületbe a hosszú, hideg szél járta folyosón.
- Reméltem, hogy jól döntesz! - súgta Ronita átölelve az áhitott férfi erős karját, fejét a vállára dőltötte, és tovább sétáltak.

2015. január 9.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése