picture

picture

2017. március 30., csütörtök

Teatolvaj

  Csörömpölve csattant a tányér a krémszínű taposóra. Torkom szakadtából ordítottam Jamie-vel, legszivesebben mezitláb tapostam volna a cserepekbe, inkább gyötörjön a testi fájdalom, mint az, ami most történt.
- Eszemben sincs elbaszni a barátságomat vele! Egyszer már megjártam ezt, még egyszer nem fogom!
  Jamie zöld szemeiben valami idegent láttam, értetlenséget, vagy talán félelmet? Sosem hagynám el!
- Akkor miért akar veled találkozni, engem nem akar megismerni? Érdekes, az én barátaim veled is akarnak találkozni!
  Majdnem a torkán akad néhány szó, de én csak felveszem a táskám, nyitom az ajtót, nem akarok vele többet vitatkozni.
- Semmi szia, vagy szeretlek? - szólok vissza neki az ajtóból.
- Miért, te mondtad?
  Marnak a szavai, de csak berobogok az ágyhoz, ahol fekszik, megragadtam az állát, és lenyomtam a nyelvem a torkán. Sebzett vadállatként, erőtlenül és tehetetlenül terült el heves csókom alatt, sehol nem ért hozzám, majd mikor elváltunk, dühösen ennyit vágtam hozzá:
- Remélem ez elég egyértelmű volt!
  Nyitottam az ajtót és bezártam magam után.
  Azóta eltelt pár óra, de az a csók még mindig az ajkamon ég, pedig én bélyegeztem meg őt! Maga a kép, ahogy tanácstalanul néz utánam, egy szava sincs hozzám, valahol büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen srácot, mint Jamie, csak úgy le lehet rohanni, akár egy védtelen kisnyulat.
  Azt hiszem, ezt a kis reggeli vitatkozást nehezen fogom tudni elfelejteni!

2017. március 30.

2017. március 3., péntek

Utazás

  Szemben ül velem  vonaton egy srác; a haja a szeme elé lóg, talán ez volt az, ami legjobban meghatározza az arcát... vékony fekete bajsza van, az állán hosszabb szakállal. Hatalmas, barna szemei kibámulnak a mocskos ablakon, a srác arca nekinyomódva a hideg keretnek. Ugye milyen jó összehasonlítás? Tiszta szeme a koszos ablaküvegnél...
  Tiszta feketében van, biztos egyetemista... ezt nem az öltözékéből vontam le, hanem, mert egy laptop volt az ölében, mikor hatalmas táskáimmal beestem a kabinba.
  Már le is száll... egy megállóval azután, hogy felszálltam. Fogja a táskáit, becsapódik utána az ajtó, a vonat pedig lassít.
  Drámai. A srác kisugárzása volt megdöbbentően idealizált. Sok olyan lányregényt olvastam, amiben a főhős srác fekete, hosszú hajú, zárkózott, csendes, de valami titkot rejtő egyéniség, aki rajzol, költ, esetleg vámpír. Egyből ez jutott eszembe... dehogy is! Karakteres volt, azt meg kell hagyni, de csak miután kiment, akkor gondoltam ezekre.
  Azóta egyre sápadtabb a napfény az ablakon, a hangulat pedig nyomott, mint valami börtönben; mindenki gondolkodik, elvan a saját kis világában. Az állomásokon sok táskával közlekedő emberek, de azt a várost, ahol a titokzatos fekete srác leszállt, már régóta elhagytuk.

2017. Március 3.