B.U.É.K.!!

  Minden olvasómnak kívánok sikerekben gazdag, szerencsés új évet 2015-re! Mindenkinek kitartást, kéz- és lábtörést és persze sok-sok malackodást!!! Ne rúgjatok be sokszor, annál többet hancúrozzatok, az nem árt annyira!!! ;)

Csak egy értelmetlen firkálmány

  Milyen érzés az, ha egy világ dől össze benned? Ha elveszíted a Mindent?
  Nem, neki nem ez az igazi arca! Őt nem lehet csak úgy elcsábítani! De ha mégcsak ez lenne a legkisebb bajom... Mondjátok azt, hogy minden pasi ilyen! De ő nem CSAK EGY PASI.
  Nem, most nem Sergiu-ról beszélek, nem hagyott el, és senki nem csábította el, maximum a kicsi Marcsája...
  Nem, most másról van szó. Aki miatt belefogtam mindenbe, hogy jobb legyek nála, aki felállította elém a mércét, hogy tessék, ezt pipáld le! Nem volt a legjobb, sosem volt, de nekem kihívást adott, hogy van miért végigcsinálni! Adta a példát, hogy bírj ki ennyit, erre tegnap éjfélkor kopogtat: Suzie kidobott. Aztán a kezembe nyomott egy marék lapot: bizonyíték, ok Suzie végleges döntésére. Kilenc évet csak úgy eldobott? Ki az ablakon, mintha ingyen lett volna! Pedig mennyi könny, szenvedés és pofon elcsattant miatta... miattuk.
  Felnőtt emberek, semmi közöm, hogy beleszóljak, és tudom; ha Ádám nem olyan kíváncsi, akkor sosem szakítja le a tiltott gyümölcsöt. De ha az alma nem hívogatja olyan édesen Ádámot, akkor Ádám nem szakítja le. Mindketten hibásak, minden szemszögből, nem mondtam, hogy nem, de nekik az a mákjuk, hogy az emlékeken kívül nincs mit veszíteniük.
  Nem ők az egyetlenek, akik mindezen keresztülmennek. Vannak, akik még a mai napig nem tudják, hány, meg hány ilyen tiltott gyümölcs van, de akik igazán megszenvedik, azok nem ők.
  A szenvedő alanyok a magamfajta kis hülye libák, akiknek az élete egy bizonyos bálványát törik össze, nem gondolva senkire, semmire.
  Tudod milyen ez? Amikor harcolsz egy csatában egy király alatt, hogy kapj pénzt, amiből eltartod magad, földet, amin felépíted a kis kuckódat, szerelmi fészkedet, és reménykedsz a szerelemben, egy nő vár rád valahol, aztán egyszer csak a képedbe nyomják, hogy nincs is kivel harcolni, nincs sem föld, sem nő, mert meggondolták magukat, akció lefújva. Te pedig töretlenül hiszel.
  Az a legborzasztóbb, ha vissza is élnek a titkaiddal. Ha megbíztál valakiben, aki ezek után; akár bosszúból, akár szenvedélyből, nézik, ahogy szenvedsz a saját viselt dolgaidtól.
  Ilyenkor egyesek hálá adnak Istennek, hogy nekik nincs ilyen elég közeli barátjuk, de figyelmeztetem őket: tegnap éjfélig nekem sem voltak! Ekkor fogadod meg, hogy soha, egy újdonsült családtagjelöltet nem fogadsz be, mert eddig is kígyót melengettél, hogy elátkozod még a napot is, mikor megismerted!
  És megköszönöd mindazoknak, akik lelket vernek beléd a legrosszabb pillanatokban, esetleg két és fél órában, vagy küldenek egy kósza puszit lefekvés előtt. A barátokat nem kell visszautasítani. Ha valami bajuk van, megkeresnek, és mindig lesz olyan, akit Te is megkereshetsz!

In memoriam: fratres meus

2014. december 30.

Egy barátnőm idézete

  Nem kikapcs gombra van szükségem, hanem egy szüneteltetőre. Álljon meg minden körülöttem. Lebegni akarok a semmiben és feltöltődni. Egy időre elfeledni a rám nehezedő apró súlyokat, megyek nagy teherré válva nehezítenek el, meggyengítve a padlóra küldenek. De ha a padlón is vagyok, fel kell állnom és folytatnom.
  És amúgy is, ez csak egy szünet gomb, nem kell neki az örökkévalóságig így maradnia...!

2014. december 28.

Ugye, hogy ez a pár szó mennyire lényegretörő? Mennyi varázslat van benne? Lehet, hogy ő is csak egy kezdő firkáló, de van tehetsége!

Tépelődés

  Érdekes, egy ember hányszor csalódik más emberekben. Vagy csak elveszíti  hitét? Közönséges bolondnak titulálják, miközben alig ismernek belőle pár dolgot. Igen, vannak ilyenek, nem is kevesen. Vannak, akik magukban nevetik ki az ilyen titulált bolondot, vannak azonban olyanok is, akik felhasználják a saját céljaikra, esetenként a saját hazugságaikra.
  Borzasztó tud lenni, ha nem hisznek egy ilyen ‘bolondnak‘, és csodálkoznak, ha sokszor az egyszerű szexbe, vagy munkába menekül. Bele lehet-e bolondulni abba, ha valakit eleve annak néznek? Igen, pláne, ha nincsenek körülötte olyan további idióták, akik szinten tartják egymást.
  Keresni ilyen idiótákat? Akik minden ilyen baromságban benne vannak, vagy ha nem is, akkor legalább távolról, lélekben támogatni tudják? Nagyon nehéz, ebben biztos vagyok. Pláne a mai világban; alig van pár őszinte ember, de azok is, inkább csak maguknak tartják meg az igazi énjüket, minden alkalomra azt hiszik, ez az igazi. Persze, ha rájönnek, hogy elutasították, becsapták őket, magukban sírdogálnak, annak ellenére, hogy megkeresnék azt, akinek igazán szüksége van rájuk, esetleg ezt már korábban a szemébe is mondták.
  Néhányan képtelenek beismerni, hogy szükségük van egy olyan emberre, párkapcsolaton kívül(mert most természetesen szó sincs párkapcsolati dolgokról), akinek mindent elmondhatnak magukról, aki meghallgatja őket, mert túlságosan féltik magukat. Teljesen feleslegesen gubózzák be magukat, pedig ha kicsit is nyitottak lennének a másik felé, akkor máris könnyebb lenne mindkettejük élete. Lehet, hogy ez női dolog, de jobb néha valakinek kimondani mindent, mintha csak magunkban raktároznánk, aztán egyszer csak kirobbanna belőlünk... mondom én...
  Nagy szavak, de higgyétek el, igazam van! Okos ember más kárán tanul, hülye még a sajátján sem!
...Mit meg nem tennék azért, hogy teljesen újrakezdhetném vele ezt az egészet... de már elb*sztam, ez kétségtelen. Egy komplett elmebetegnek tart, azt mondta, menjek el orvoshoz... valaki írjon, és támogasson egy kicsit, mert én ebbe fogok beleőrülni!
       Lécci valaki!

Hot gay bombastick...

  Hogy kicsit elszakadjunk a hetero történetektől, és persze Derektől, íme egy kis ínyencség a meleg, illetve biszexuális honfitársaknak, esetleg azon embereknek, akiknek megtetszik! Follyon a nyálatok utána egész nyugodtan, ismerlek benneteket ennyire! ;)
Aliasz Brent Everett...

Álmok álma... bár sose történne meg!

  Ronita Dereket várta, az utcán sétált. Nyakig begombolkozva, bakancsban, szőrös kabátban, táskája merőben elütött mindenétől.
  A sötét eget figyelte, a leheletnyi felhők alól kibújó apró csillagokat, a lámpákat, amik fénybe borították az összes utcát. Egy arc sem maradt megvilágítatlanul, csak azok, akiknek kapucniuk mélyen a fejükbe volt húzva, szemeik sejtelmesen villogtak, mint egy-egy kóbor macskáé, kezeik zsebbe dugva, ki tudja, mit szorongathattak benne...
- Hé... te! - egy ismerős hang szólította meg, ám nem volt az az ismert hangszín, amit annyiszor hallott. Megfordult, és Duke támolygott felé egy emeletes ház mellől.
- Ugye engem vártál! - Duke-ról dőlt az italszag, szemei véreresen forogtak, ruhája azonban teljesen ép volt. Megragadta a lány vállát, mint egy egyszerű korlátot, majd erőszakos puszit nyomott a selymes arcra.
- Duke, mi van veled? Hol buliztál ennyire? Holnap meló, nem? - Ronita tanácstalanul, meglepetten bámulta az áhitott férfi, Derek édes bátyját. Lehet egyáltalán ilyen? Vagy csak álmodik? Neem, lehetetlen, hogy álmodjon, hiszen reggel beszélt Derekkel a randi miatt. De hogy közben pont Duke-kal fusson össze? Ráadásul feltűnt pár hasonló állapotban lévő barát is, őket a lány nem ismerte.
- Helyes kislányt találtál, Duke! - szólt egyikük. - Most elviszed te, vagy vihetem én?
- Nemmm bántod, ... mert ... mert ... ő az enyém! - Duke egy határozott mozdulattal belemarkolt Ronita fenekébe, majd átkarolta a vállát, és húzta magával két háztömb közé, ahová a lámpák fénye se jutott el...
  Ronita kezdett félni; Duke-nak sosem volt mégcsak olyan megmozdulása sem, hogy utaljon bármiféle mocskos megjegyzéssel a szexre, sosem mondott semmi konkrétat, hogy ‘jó a segged‘, vagy hasonlók. Sejtelmes vigyorok ragadtak a szájára, mint Dereknek, ha a szexen járt az eszük, mindketten utaltak rá, de Ronita legalább tudta, hogy Derek erre utazik. Duke-nak viszont van egy felesége! Ettől függetlenül ugyanolyan perverz, de Ronitára sosem mozdulna rá.
Rohamos köhögés gyötörte Duke-ot a gyaloglás közben, folyamatosan dülöngélt, támaszt keresett a fal mellé érve, hogy viszont lássa vacsoráját...
  A hideg futkosott a lányon, közben megpillantotta, hogy az ugyancsak csiccsentettek követik őket.
  Duke hatalmasat köpött a repedezett járdára, megfordult, és Ronitát a házfalnak préselve nyálas ajkait a lányéra szorította. Ha valamiben volt erőszak, akkor az ez a szájra puszi volt... illetve lett volna, ha a férfi kezei el nem kezdik tapogatni a finom halmokat kabáton keresztül.
  Ronita majd‘ elhányta magát. Próbálta ellökni Duke-ot, de ő annál jobban szorította magát, feje kóvájgott, lihegése hangosabbá, erőteljesebbé vált.
- Duke? - Derek rekedtes hangja hallatszott a közelből. Ronita szíve feldobogott, de még mindig nem bírt elszakadni Duke-tól. Csukott szájjal sikított egyet, Duke keze ekkor ért a lába közé. Derek a sikításra szaladt oda hozzájuk. Sokkolva nézte bátyját, karjaiban Ronitával...
  Vállon ragadta Duke-ot, mire rájött, hogy teljesen részeg. Köhögött ő is egy kicsit, bátyja egyik kezét a vállára vette, Ronitára rá sem nézett.
  Kihalászott Duke egyik zsebéből egy kulcscsomót, majd elcaplattak a szemben lévő ház ajtajához. Magas bérház, vasajtóval, vaserkélyekkel, vastag redőnyös ablakokkal.
  Derek benyitott az ajtón, eltűntek a sötét folyosón.
  Ronita térdre rogyott. Hullani kezdtek gyöngyszerű könnyei, öklendezett, és hányattatta magát. Annak ellenére, hogy alig jött ki belőle egy kis epén kívül valami, addig csinálta, míg Derek vissza nem jött. Ez  sacc per kábé, úgy fél óra volt.
- Jól vagy? - Derek hangja halkan törte a csendet, és a templomharagok kolompolását, Ronita szemeibe mélyedve próbált valami magyarázatot találni a történtekre.
- Igen... megvagyok... - Ronita remegett. Derek óvatosan magához ölelte, felálltak, és elindultak a kivilágított utcán.
*
- Emlékszel az első benyomásra? - Ronita sosem beszélt még ilyen komolyan Derekkel, mint most. De a férfi az életéért sem hagyta volna ki ezt a labdát lepasszolatlanul.
- Nem is volt még első benyomás! - Derek szája sarkában megjelent a jól ismert kaján vigyor, de a lány alig látta még a kivillanó tökéletes fogsort is a város éjjeli fényeiben. A férfiből csak annyit látott, amennyit a korlátra támaszkodó, hátulról megvilágított testet a gyér fény engedett, kissé kipucsítva, egyik lába a korlát alatti betonperonon pihenve.
  Sötét éjszaka volt, sőt, hideg is... nem csoda, hétköznap este, fél tizenegykor. Ráadásul decemberben. Derek kihasználhatta volna az alkalmat, ahogy Ronita ismerte, de a férfi egy csomó meglepetést tartogatott...
- De igen, a melóban.
- Jah... Jaaaah, - csak később esett le neki a dolog.
- Változott a véleményed rólam? - Ronita kereste azt az őszinte tekintetet, amit meglepő módon meg is talált.
- Nem. Miért? Kellett volna, hogy változzon? - Derek valahogy olyan idegennek tűnt a lánynak. Kezdett rájönni, hogy az általa vágyott férfi nemcsak egy felszínes pasi, mint a filmbeli tökéletes, szőke, kék szemű bábok. Tudom, sem szőke haja, sem kék szemei nincsenek, de tökéletesnek mindenképpen az. Főleg most, a megtestesült vágyként; Adonisz teste szexis kék dzsekibe burkolva, erős lábaira egy egyszerű világos farmer feszült.
  Ronita sosem gondolta volna, hogy Derek hajlandó lesz vele nyilvános helyen mutatkozni, pláne a város egyik legforgalmasabb terén. Az élete egyszerűen annyira szervezett volt, sehová nem tudna betenni egy ötperces cigiszünetet sem (annak ellenére, hogy nem cigizik), most mégis itt van. Igaz, alig volt élet, de a lányból áradt az a fajta érzés, amitől a kabátja alatt lángolt a bőre, kis idő múlva pedig hideg cikázott át törékeny kis testén.
- Csak gondoltam, hogy változik, mert felnőtt férfi vagy. De mindegy is. - Ronita rettenetes zavarban volt, nem tudta mit mondjon... Az a baj, hogy Derek sem mondott semmit. Szimplán az érzelmeikre hagyatkoztak, bámulták egymást, vagyis bámulták volna...
  Derek merengett valamin. Látszott rajta, hogy egy teljesen másik világban van, amitől Ronita megijedt, borzasztóan. Egyáltalán milyen érzéseket táplál iránta? Van valami érzése, vagy csak egy darab húsnak tekinti, egy prédának, akit el kell ejteni? Önkéntelenül is hátrált egy lépést, közben majdnem elcsúszott. Derek még erre sem figyelt fel.
- Min gondolkozol? - a lány kénytelen volt megtörni a csendet.
- Azon, hogy holnap baromi fáradt leszek.
- Mégis itt vagy, pedig előre tudtad!
- Azt nem, hogy most még nem leszek ágyban!
  Dereknek mindenre van valami epés megjegyzése, most mégis olyan gyűrött, mint egy használt rongydarab. Megbocsátható bűn, mert egész héten dolgozott, ráadásul tökéletes napirendje van ahhoz, hogy ne legyen fáradt.
- Ha csak ezen múlik, menj haza, feküdj le, én is hazamegyek valahogy! - Ronita most jobbnak érezte, ha mégcsak nem is néz a férfira.
- Elvihetlek... - mondta alig hallhatóan, de Ronita meg sem állt. Szíven döfték, nagyon komolyan, pedig nagyon is tisztában volt azzal, hogy Dereket abszolút nem érdekli. Egy ilyen pasit? Egy született macsót? Sosem lenne képes egy nővel élni, és ugyanazt a nőt testtel-lélekkel szeretni. Savanyú mosoly ült az arcán, rázta a fejét.
"Hülye! Hülye vagy Ronita! Egy HÜLYE!!!"
  Hangos, határozott lépteket hallot maga mögül, mire nem meglepő módon Derek ragadta meg a karját, magához rántotta, szikrázó szemekkel, kissé vicsorogva, mintha egy hatéves kislánynak mondaná:
- Nem azért maradtam veled, hogy most csak úgy elmenj!
A lány dermedve nézte a hatalmas férfit, akitől azt hitte, sosem ijedhet meg... hát most mégis.
Derek kézen fogva vitte Ronitát egy autóig, ami nem is az övé volt; a bátyjáé, Duke-é. Egyszerű, fűzöld autó, de mégis, mint Duke, olyan kis különc...
Amint beültek, Derekből valami hihetetlen erő áradt, ezt még sosem érezte... vagy a gyárban amikor majdnem megcsókolta?
- Nem akartalak megijeszteni! Csak... nem tudom mit kezdjek veled! - mondta ezt Derek halkan, mintha félne valamitől. Nemúgy, mint Ronita; meghúzta magát, a szemét is alig merte kinyitni. Ahogy a férfi keze közeledett felé, nem is akarta, hogy hozzáérjen, de olyan jól esett. Rettegni és közben megnyugodni ugyanattól az ember jelenlététől... ez lehetséges?
Ronita csak azt érezte,  hogy Derek simogatja, erős kezei gyengéden érintik a selymes bőrű arcot, majd mélyen a szemébe néz. A barna szemek varázsa... örökkévalóság... a lány szája lassan résnyire nyílt, utat engedve Derek kutató nyelvének...
Ez a csók... hosszú volt... és édes... és Derekkel...
Éjjel, a csillagok alatt... Ronita tenyerei közé zárta a puha férfiarcot, azt hitte sosem lesz vége...
Mély csend ereszkedett rájuk a csók után. Ronita az ölébe eljette kis kezeit, melyet Derek az úton meg-megérintett, bársonyos pillantásokat vetve arra az ártatlan teremtményre, aki mellette ült. A lány izgatott volt, várta, mi lesz a sorsa ma éjszakára, és már nem is félt annyira. Ez a csók elárulta Dereket, akarata nélkül...
A kis kertes ház már ismerős volt a lánynak álmaiból, de hogy tényleg itt fog éjszakázni Őmellette... az álmok álma.
*
Ronita felriadt. Zuhogott az eső, villámlott, a szél süvített az ablakon, tépte a drága függönyt. Szája kiszáradt, de amint ivott egy kis vizet, valami borzasztóan kellemetlen ízt érzett; savanyú volt, közben keserű is, de édeskés utóíz társult hozzá. Duke futott át a gondolatain, az álom, amiben újfent Derek jelent meg, a hős, aki csak jelenlétével adott biztonságot, közben törődése kiterjedt bátyjára is. Most akkor ki még a gyerek? Ki szorul támogatásra? Mert, hogy ebben Derek az abszolút felnőtt, az biztos!

2014. december 18.

In memoriam

  Megyek a sötétben, a hideg esőcseppek apró lándzsákként csapódnak az arcomba. A szemüvegem alól alig látok ki, a füstben a cseppecskék hosszú, vigyorgó kis ördögökként csapnak le rám. A szél is fúj egy kicsit, de nem érdekel. A cigim utolsó meleg slukkjait szívom, de alig segít valamit; a testem csak annyira nyugszik meg, hogy pár nagy levegővételhez jussak, aztán ugyanolyan gyorsan dobog a szívem, mintha semmi sem történt volna. Bolyongok a nagyvilágban, nem találom a helyem, amin abszolút nem lepődik meg senki körülöttem, pedig csak Kelda tudja mi bajom van. Ám ő sem tud sokat segíteni a maga kis szűziességével, amit imádok benne. Ő az a két lábon járó ember, aki szerelmesen is tudja, mikor mit kell tennie, ellentétben velem. Ha neki tetszik meg valaki, akkor ő csendben, a háttérből imádja, a Facebook adatlapját nézegeti, mikor mit osztott meg, mert az biztos vicces és menő, annak ellenére, hogy a kiszemelt pasi olyan szürke kisegér, akit csak ő vesz észre. Különlegesek ezek a pasik  mert aki egyszer Keldát megkapja majd, azt a csajszi a tenyerén fogja hordani, de elvárja azt is, hogy vele is azt tegyék, de csak csendben, maguk között legyen ilyen, a környezetük felé teljesen átlagosnak tűnjenek.
  Ahogyan Derek is ezt teszi; kifelé minden teljesen átlagos, de ami belül van... tipikus szexéhes kandúr, aki minden útjába akadó gombolyaggal eljátszik, csak legyen rá ideje. Katonaévei alatt megtanulta, hogy az életet élvezet céljára teremtették, nem azért, hogy egy nő mellett megállja a helyét. Állati ösztön, na az az a dolog, ami neki van 99,9% -ban. Esze is van, nehogy azt hidd, de szerinte az észt nem érettségiben mérik.... ezt most sértésnek vegyem? Nem annak szánta, ezt tudom, de azért mégis érdekes élete van neki is. Fogalma sincs, mit csináljon Ronitával, hiába van előtte a kínálkozó alkalom, csapdának hiheti, vagy nem tudom. Nem mer lépni, ez biztos, mintha a homlokára lenne írva.
  Hiába látom gyönyörű barna szemeit magam előtt, érzem ugyanazt a dezodort, amit ő használ, vagy egyszerűen azt a tanácstalanságot, amit érez, ugyanúgy érzem Ronita kétségbeesését is.
  Csakhogy ez az elvetemült nőszemély a minap közölte velem, hogy én is ismerem Dereket...
  Igazából amit ő ismerettségnek tekint, hogy találkoztam párszor a sráccal, tényleg olyan, mint amilyennek Ronita lefestette. Ám én a bátyját, Duke-ot és Duke feleségét, Edyt-et is ismerem.
  Derek valami elképesztő. Bevallom, rám is nagyon erősen hatott, mint látjátok az írásaimból is, de ez a pasi még Sergiu- val is vetekedhetne. Tudom róla, hogy esze ágában sincs, és hogy Ronitával ugyanazt a macska-egér harcot fogja vívni, de együtt érzek mindkettejükkel.
  Nagyon csodálom Dereket, mind férfit, mind gondolkodó embert, mert bár ő sem tökéletes... jóh, ő pont az :)
Egyszerűen semmi indokot nem tudok adni arra, hogy valaki utálja. A kortársai, alkalmazottjai talán, mert néha elég szigorú, makacs és kanos, játsza a buzit, meg a nagy macsót. Talán túl őszinte vagyok, vagy csak naiv, esetleg "fiatalka" ahogy ő mondaná, de előttem nyitott könyv. Olvasom a múltját, a jelenét, a jövőjét... csak a szándékai homályosak kicsit...

Tudom, hogy unjátok már szegény srác képét, és szidtok engem is vele együtt, hogy miért írok ennyit róla, de Nektek üzeni, hogy:
"Szidjanak, majd megszeretnek", és "Széles a hátam, elbírom"
Megnyugodhattok, folytatom még a sorozatot, de nem sokáig.

2014. december 11.