picture

picture

2018. június 27., szerda

Szerelem örökké

  Semmi nem maradt nekem belőled. Pár fotó, a csókod, pár dal, ami a miénk, semmi más. Fáj, nagyon, rettentően. Bárcsak tudnám, mit érzel igazából!
  Bárcsak az eső siratná a szerelmem, ahogy a lépcsőn, mikor a sapkád alá bújtam. Bárcsak megint megcsókolnál olyan finoman, titkosan, amikor csak az arcod látom, szemeid csillogva néznek rám a tükörből.
  Nem maradtál velem. Ha neked jobb így, hát menj, ne nézz vissza, elég, ha én megsiratlak. Jobb lett volna még több kaland, nevetés, ölelés és csók, de menj, járd az utad. Csak annyit kérek, néha jussak eszedbe a térről, ahol a két sasmadár kifigyelte azt a lopott csókot, a lakás, ahol darabokra törtem a karjaidban, mégis csókokkal halmoztalak.
  Maradj a rubik kockám, aki örök rejtély, a Hercegem, akire gondolok korán reggel, és este, lefekvés előtt!
  Szeretlek Baby!

2018. május 30., szerda

Szőke hercegemnek

  Képzeld, szerelmes lettem! Egy árnyékba, akit angyalnak hittem. Ő volt az az angyal, aki az első gondolatom volt napfényes reggeleken, sötét estéken, akit vártam, hátha ott áll az ajtóban, újra magához szorít. Szerettem őt borostásan, őrülten, míg el nem tűnt.
  Miért pont Ő? Olyan, amilyet elvársz, mert ismered; ő tűnik el reggelre egy szó nélkül, aki csak a gyűrött lepedőt hagyja ott neked, egy olyan este után, amire azt hiszed, örökké tart. A tökéletes szemfényvesztő. Hagyja, míg beleszeretsz, érzteti veled, milyen eleven tudsz lenni, mennyire tudsz szeretni, aztán elmegy.
  Hány nővel tette meg ezt? Nem mer elém állni, hogy megmondja, sosem szeretett, végig hazudott! Igen, fáj, hogy Ő az első férfi, aki ezt tette velem. Az első, akinek a karjaiba olvadtam, mint a mesében, az első, akitől féltem, mert megijesztett. Megbíztam benne, mert azt hittem mellettem áll, mindazok ellenére, amit szabadott volna.
  Azt akarom, fájjon neki is annyira, mint nekem. Érezze, milyen az, ha kitépi a szivem a mellkasomból, és összemorzsolva, elfújja, akár egy marék port... a mellkasomból, ahová előtte finom, puha csókokat hintett... azzal a szájjal, amit csókoltam, amivel éhesen visszacsókolt!
  Visszasírom azt a szerelmet, habár tudom, egy lehetetlenség volt, egy fantázia, amit elhittem magamnak. Hiába állt előttem, a maga 185 centijével, 90 kiló izomrostkötegével, amivel egy oroszlánnal is szembeszállt volna, egy ábránd volt.
  Most erre van szükségem, el akarom felejteni az egészet; világos szemeit, amibe ha belenéztem, minden más gondolatomat elfelejtettem. Puha arcán azt a borostát, amit annyira szerettem, akár az egész férfit tetőtől-talpig.
  Neki vajon volt oka ezt tenni? Napok óta sírok és ezen gondolkodom; miért?

  Én is egy strigula lettem volna, ha lefekszem veled?
  Szeretlek Baby

2018. május 25., péntek

Nyughatatlan

  Nem tudok lenyugodni, folyton jár az agyam. Főleg rajtad. Miattad. Érted.
  Bűn, amit érzek? A legjobb barát, a bátty, a szerető? Nap mint nap őrlődöm, akárhányszor eszembe jut, amikor letérdeltél elém. Rettegek a szemedbe nézni, ne láss olyan rossznak, amilyen vagyok! Ne szeress, hiszen érdemtelen vagyok! Csak magam bántom... éhezem, nyakörvem vöröse könnyeimben ázik.
  Úszom az árral, hátha jobb lesz, várom a csodát, ami sosem jön el, mégis türelmetlenül várok. Féltékeny vagyok mindenre és mindenkire, aki csak rád néz, Te csak az enyém vagy! Tetőtől-talpig.
  Úgy érzem, szeretlek. Egy elcseszett macska-egér játékban vagyunk, amiből csak a szakítás vezet kifelé; veled, vagy érted. Azt viszont tudnod kell, mennyire rettegek. Tőled is.
  Véresre csókolnám a szád; maradj velem! Szoríts és soha többé ne engedj el! Érezni akarom, ahogy a foglyod vagyok, a falhoz szorítva, a kék szőnyegre, vagy a konyhapulthoz! Téged akarlak! El fogok veszni ebben a labirintusban, kérlek segíts! Könyörgöm, fogd a kezem, mielőtt elhagysz!
  Nem akarom, hogy késő legyen! Pár lépéssel a szakadék előtt ordítok utánad, de te nem hallasz meg... ég a torkom, nem tudom hangosabban! Rettegek nélküled, hogy elszakítanak minket, vagy rosszabb...
  El akarsz hagyni? Menj, de ne nézz vissza, ne keress és felejts el! Zokogva, őrjöngve nézem, ahogy távolodsz tőlem, a csókjaimtól, összerogyott, esőben ázó porhüvelyemtől.
  Már nem vagyok önmagam. Egy rángatózó, ordító lény vagyok, aki nem tudja, hol van. Akiből kitépték azt a darabot, ami kellett önmagához, a tudatához, a szívéhez.
- Ki az? - de csak egy árnyék mozdult, aminek a hangja  a tiéd volt! Az alakja is, a mosolya is, mindene, mégsem Te vagy! Gyere vissza!
  Ne gyere, csak újabb sírás lesz belőle! Nem akarom, hogy sírj, az én könnyeim pedig elfogytak. Pedig azok nem tudnak, ugye?

https://www.youtube.com/watch?v=ODeYWc1XYHY

Baby-nek <3

2017. június 21., szerda

Költözés!!!!

  Helloka mindenkinek!

  Sikeresen összehaverkodtam egy fantasztikus emberrel, akivel úgy döntöttünk, összebútorozunk. Ez volt idén januárban. Ma viszont másfajta költözést jelentek be!
  Létrejött a weboldalam, hála egy másik csodás embernek, és úgy döntöttem, ideje kicsit merészebb vizekre evezni! Szelektálni fogom az eddig publikált blogbejegyzéseimet, amiket átköltöztetek az új oldalamra, de természetesen a blogom NEM FOG MEGSZŰNNI! Részben mert nekem is nosztalgia lesz, amit imádok, másrészt, mert ugye nem mindent viszek át.
  Nekem ez egyfajta szakítás lesz, de remélem a jövőben is velem tartotok, olvasgatjátok az őrültségeimet, észrevételeimet, tapasztalataimat, amik ha nem is segítenek nektek a mindennapokat könnyebbé tenni, legalább mosolyt csal az arcotokra, mikor unatkozva ültök a gépetek előtt, vagy a metrón, esetleg bosszankodva várjátok a négyeshatost, mikor pótlóbusz jön :D
  Mindenkinek kívánok napsütésben gazdag, gatyarohasztó meleget, és ne féljetek már strandolni! Mindenki csodásan néz ki, nem kell szégyellni azt a pár hurkácskát, amibe a pasik belekapaszkodnak! ;D

U.i.: új oldalam: kennynaploja.hu

2017. június 16., péntek

A legdrágább mostohabátty

SirXD-nek

Van egy könyv, aminek ugyanez a címe: Stepbrother Dearest. Nem könyvajánlót írok, hanem egy szerelmet, ami az én mostohabátyámmal alakult ki.
  Nem tudom, mikor, vagy mivel kezdődött. Beszélgettünk, nevetgéltünk, barátok lettünk. Számára. Nekem inkább szerelem volt, pedig egyszerű srác volt, aki okos, vicces, de legfőképp szerény. Imádtam a halványzöld szemeit, világos bőrét, csapzott, szőkés haját, és, hogy mérföldekkel magasabb volt nálam, ám amíg nem találkoztunk, egy szavamat se hitte el meseszép szemeimről, puha kezeimről, imádnivaló kis pofimról. Aznap tört meg a jég, sőt, darabokra esett, amit a szél fújt el, még a meleg, decemberi, vakító nap.
  Pár napra rá egy olyan ajándékot kaptam tőle karácsonyra, aminél finomabbat, kecsesebbet, törékenyebbet senki nem adott még: a szívét.
  Féltve őriztem hónapokig. Néha nagyon fájt, nehéz volt, kínzott, de eljött az a nap, mikor újra találkoztunk. Mindketten zavarban voltunk, féltünk, de mosolyogtunk a másikra, mert tudtuk; legdrágább kincseink a lehető legjobb helyen vannak. Megőrültem mellette, pedig átölelt, megpuszilt, támogatott mindenben, ahogy csak tudott, én mégis többet akartam. Kislányos zavaromban álltam ellőtte, mint a méhecske, mikor nem mer leszállni a virágra, babráltam a kezeit, fűztem, simogattam, de nem akarta érteni a dolgot. Meg kellett hát tennem, amit ő nem akart, vagy nem mert; megcsókoltam.
  Bárcsak egy érzéki csók lett volna! Bárcsak érezhettem volna, amire évek óta vágytam! Ő a másik felem, biztos vagyok benne, de mindig milliónyi akadály volt előttünk, ám mi ketten mindent legyőztünk! Nem volt akadály sem a csirke, meg a kocsi, amit tolni kellett volna, sem a nyár, amikor egy percünk alig volt a másikra.
  Emlékszel, a diófa alatt nevettél, hogy csengett bele a vidék! És amikor búcsúztál, nem akartál elengedni! Ez nem "szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi", ez évek alatt lett ilyen lerombolhatatlan, akár egy várfal, aminek az árnyékában melletted ülnék!
  Félek; nem vagyok elég jó neked. Rettegek; elejtettem a szíved. Most, amikor zokogva próbálom összeszedni a darabjait, és rimánkodva nézek Rád; segíts, hozzuk helyre, amit elcsesztem, de te vissza se fordulsz, talán majd valaki összesöpri a víztiszta darabokat, amiket a könnyeimmel ragasztottam össze, belesüti egy sütibe, amit szeretsz, vagy csak egyszerűen odateszi eléd, hogy megmutassa, milyen egy elb*szott ez a világ, Te csak ránézel, és elfogadod a jelent.
  Az ablakodban állok. Idekint zuhog az eső, hajamat tépi a hideg szél, és pár háznyira most csapott a villám egy fába. Fázom, egy lenge ruha van rajtam, mert azt reméltem, kifekszünk a rétre, ahol mindig szerettél. De te csak ülsz a szobában némán, nem teszel semmit. Már örjöngve, ököllel verem az ajtód... semmi...
  Ahogy én összetörtem a szived, amire nem vigyáztam, te úgy tépted ki minden egyes alkalommal az enyémet, ahányszor csak nevetni hallottalak, vagy összekaptunk. Mi sosem leszünk egymáséi! A mi szerelmünk igazi, tiszta, mégha néha meg is gyalázzuk magunkat, egymást, vagy csak arra vágyunk, hogy pár lopott csókban végződjön a nap, éjjel, mikor már a szél sem fúj.