Megint csak itthon. 5 rövid, de annál gyönyörűbb nap után. Eleinte rossz volt; szakadt az eső, alig láttam az orromig, fáztam felöltözve, átázott a pulcsim. Aztán a tiéd volt rajtam, hiába. Ott volt az égő cigi, a meleg pizza, hamburger, az sem változtatott semmin, ráadásul pisilnem is kellett, de bezárták az ajtót.
Másnap majdnem úsztunk... nem mondtam, de fázott a lábam, sőt, mindenem... nem akartam, hogy aggódj.
A kádban volt a legjobb? Vagy amikor énekeltem? Ellazultam, minden dal egy külön szerelmi vallomás lett, függetlenül attól, hogy milyen a témája; szakítás utáni visszaszerzés, mert én voltam a hülye, vagy egy mélyszerelmi, amiben elmondom, nincs a világon még egy ember, aki ennyire tudna szeretni téged, mint én. Mindig itt leszek neked, ha el is választ sok-sok kilóméter, vagy hisztis emberek, kételkedő szülők, bizalmatlan rokonok.
Jól éreztem magam, végre megint a szobádban, ismerős illatok, félhomály és a csillagos takaró alatt, abban a mindig tiszta lakásban, ahol az akváriumban úszik a cuppogós algaevő a neonhalak mellett.
Kiöntött a patak és a tavak. Nekem ez új, sosem láttam még ilyet, és aranyosak voltak a kiskacsák, ahogy mosták a lábukat. Ők nem fáznak ebben a hideg vízben?
Romantikus volt túrázni. Szeretem az erdő illatát, a látványt, az árnyékot, amit a magas fák vetnek ránk. A nőt, akinek elszaladt a berni pásztor kutyusa, és a sok kisgyerekes párt. Ha nekünk lesz kisbabánk, kijárunk majd vele sétálni? Ő is ilyen mosolygós lesz, mint te? Vagy maximalista, mint a bátyja? Legyen olyan érdeklődő, mint a nagymamája és ügyes, mint a nagypapája! Ha kislány lesz, vigyázni fogsz rá, mint a szemed fényére? És ha kisfiú? Azt szoktad mondani, mindegy, csak egészséges legyen! Az lenne a legjobb, ha kétpetéjű ikrek lennének, egyszerre mindkét baba!
Akkor viszont keresni kell egy házikót is! Nem akarok a dombtetőn lakni, hanem lent a völgyben! Emeletes, vagy egyszintes legyen? Ha egy év és egy hónap után ilyenekről beszélünk, az jelent valamit? Valami komolyat?
A vonaton hazafelé csak a napraforgókat bámultam. Úgy éreztem, azok után, hogy elváltunk, olyan vagyok, mint a napraforgó; vágyom a fény felé, ami éltet, de csak sóvárgom utánad, és amikor erősen süt, mintha közel lenne hozzám: együtt vagyunk. Ám ha beborul, zuhog az eső egész nap, nem látni a fényt, mint mikor nélküled kell élnem. Gyorsan eltelik az az idő, mikor veled vagyok, minden pillanatot élvezek, mégis elmúlik. Lesz idő, amikor együtt vagyunk? Reggel melletted kelek, este ölelő karjaidba bújok, vagy a lapockád és vállad csókolva a hátadhoz simulok? Mikor lesz ez? Mikor választjuk majd ki a takaróhuzatot? Megigéred, hogy a nappaliban ládákból csinálsz széket, hogy telerakhassam őket a könyveimmel? És lesz majd konyhakertem is? Ha megfázol, mentateát főzök majd, és minden reggel ágyba viszem a kávéd! Nem haragszol majd, ha a hálószobában lakkozom a körmeim?
Milyen lesz majd a konyhabútor? Sok sütit fogok sütni, és olyan finom sajtos-sonkás rántottát, amit annyira szeretsz! Nagy ablakokat szeretnék a nappaliba, hogy a napfény besüthessen, és nézhessem a napfelkeltét és a napnyugtát is, reggel, majd este. Hatalmas könyvespolcot is szeretnék, amire fel tudom majd tenni a párologtatóm, érezni azokat az illatokat, amiket a szobádban is.
Megszakad a szivem. Sírok. Veled akarok lenni! Nem akarom, hogy haragudj, amiért folyton sírok. Nem tehetek róla, nagyon szeretlek. Életem legdrágább kincse vagy, akiért a Világ végére is elmennék!
Szeretlek Kristóf!
2016. július 20.
