- Hm, és akkor azt kérdeztem, hogy lehetek ekkora ökör? - Josh arcán savanyú vigyor ült, ő maga egy játszótér padjának támlájára támaszkodott, fordítva ült, mint ahogy kellene. Én voltam mellette ebben a nehéz időszakban is, csak akkor, mikor ez a dolog történt, nem merte elmesélni.
- De ez hogy kezdődött? - hátha kicsavarok belőle valamit.
- Az egész abban a diszkóban kezdődött, ahol megismertem, pár éve. Este volt, nyár, "haverok, buli, szamba" tudod, de én nem ittam. Azt meséltem, hogy nem lehet!
- Igen mondtad.
- Ott riszálta magát pár barátnőjével, és odajött hozzám. Meghívtam egy Brandy-re, táncolgattunk, aztán reggel már nálam kelt fel. Közös vacsik, mozi, bulik, jól éreztük magunkat, ez ment két évig. Aztán megváltozott; gyereket akart, domináns lett, utasított minden dologra, olyanokra is, amikre sosem gondoltam volna. Megmondta, hogy ő melyik este megy el bulizni, akkor én maradjak otthon, csináljam ezt meg azt az ő két szép szeméért. Mondtam neki, hogy ez így nem lesz jó, de nem is törődött vele.
- Szeretted legalább valamennyire? Vagy csak úgy együtt akartál vele lenni?
- Nem tudom... - hangja elég halk, mintha sírni akarna. Sosem hallottam még őt sírni és a legmagabiztosabb, leghatározottabb embernek ismertem meg. Soha egy kétségem sem támadt felé, évek óta a legjobb barátom, többet tud rólam, mint bárki más. Mindig elmondhatom neki a bajaimat, meghallgat, sőt, húsz literes vödrökkel önti belém a lelket, amikor magam alatt vagyok. Hát most itt az ő ideje!
- Mi volt utána? - kérdeztem.
*
Elment a kedvem a bulizástól, a haverokkal sem mentem semmilyen házibuliba, Nicky viszont mindenhová ment. Piszkáltak, pletykáltak, hogy ezzel, meg azzal látták, de nem hittem senkinek, addig, míg egy este lemondta az egyik bulit. Bezárkózott a fürdőbe, telefonált valakinek, de csak susmorgást hallottam. Ekkor már semennyire nem kellett nekem. Sem mint nő, sem mint társ. Nem érdekelt, mi van vele.
Széles vigyorral jött ki, kezében egy terhességi teszt... két csíkkal... pozitív volt. Teherbe esett, ez egyértelmű volt. Kijött, elkezdett pakolni a bőröndjébe, és bejelentette, hogy elköltözik. Néztem rá, nem tudtam megszólalni.
- Nem ezt akartad, hogy gyerek legyen? - kérdeztem tőle, de rám se nézett.
- De igen, de nem a tiéd a gyerek! - mondta teljesen ártatlan arccal. Nem nézett rám, csomagolta a ruháit, a fogkeféjét.
- Ezt nem hittem volna rólad! Látod, csak kihasználtál! Egy utolsó szajha lettél! Ráadásul még másé a gyerek!
- Jaj, most ne cirkuszolj ezen! - Nicky a kupac tetejére tette a tesztet, összecsukta a bőröndöt, vette a kabátját, a cipőjét és annyit mondott visszafordulva az ajtóból:
- El akar venni Paul, a gyerek apja.
- És ezt így kell megtudnom, mikor már mész el! De nyugodj meg, ide nem kell visszajönnöd!
Azzal csapódott a bejárati ajtó, elment.
Átjártak hozzám a haverjaim, sokáig tartott, mire megint kirángattak, de folyton összefutottam Nickyvel. Minden buliban ott volt, ahol én, terhesen is lefeküdt velem, pedig a pasija is ott volt azokban a bulikban. Az volt a pláne, hogy a hapsi nem tudott ezekről.
Volt, hogy a lakásomra is feljött, ott volt éjszakákon át, ki akartam dobni, de mindig visszasírta magát.
Ez ment addig, amíg egyszer ott volt nálam, és felhívtam ezt a bizonyos Pault. Megmondtam neki, hogy Nicky itt van nálam, és hogy nem teázni akar. Akkor elzavartam, szó szerint, azóta nem láttam.
- Ez durva! Terhesen egy másik pasitól, és veled hempereg? Mondjuk te sem vagy épp komplett, hogy hagytad! Már az elején el kellett volna küldened!
- Tudom, de... ha napokig ott van nálam, annak mi az oka? - néz rám kíváncsian.
- Talán összevesztek akkor, és nem tudott kihez menni. Jó barát vagy, mert tudom, hogy én is meghúzhatnám magam nálad pár napig.
- Most nem a barátságról beszélek! Ez szimpla élősködés! Nem kérdezi, hogy maradhat-e, csak befekszik az ágyamba és engem vár! - közli kicsit ingerülten.
- Akkor sem értem. Ha szeretne, akkor nem feküdne össze mással, vagy legalább azt mondaná, hogy a tiéd a baba. - gondolkodom egy kicsit. - Ha meg annyira feleségül akar menni ahhoz a férfihoz, akkor nem keres meg téged! Illetve...
- Ken, ugye nem arra gondolsz! - rám néz, mire észreveszi szám sarkában azt az észveszejtően mocskos vigyort.
Ismer, mint a rossz pénzt, ahogy én is őt, annak ellenére, hogy nagyon ritkán találkozunk.
- Dede! Tudod nagyon jól saját magadról! Őszintén, nem is csodálkoznék, ha csak emiatt járna hozzád!
- Én nem tudok csak úgy ránézni! Szerettem, de az mellbe vágott, hogy mástól vár gyereket! És most csak úgy kihasznál egy egyszerű testi öröm miatt?
- Azt azért nem árt hozzátenni, hogy ez a gyereknek is jót tesz! És ez nem csak testi öröm! Tagadd le, hogy jó volt! - nézek rá szigorúan.
- Nem tagadom, csak egyszerűen nem értem. Képtelen vagyok az ő fejével gondolkodni. De tudod mit? Nem is érdekel! Nem fog érdekelni mit tesz, mikor, és hogyan. Folyton töröm az agyan, mi lehet vele, mert mióta felhívtam ezt a hapsit, azóta nem láttam.
- Te is tudod, hogy ez az elfelejtem dolog nem megy olyan könnyen. Mikor volt ez a telefonálás?
- Majdnem egy éve. Azóta is csak ilyen bulis csajok voltak horgon, más nem. - mereven néz előre, arca egy kicsi belenyugvást mutat, bánatot nem.
- Jobb is, hogy nem találkoztatok azóta. Mármint hogy lepedőgyűrésre nem. - alig merem megsimogatni legalább a hátát, vagy a vállát, mert nem tudom, mi lesz rá a reakciója.
Átkarolom a nyakát, magamhoz húzom, ő pedig megölel. Szorosan tart, akadozva veszi a levegőt, de nem sír. Nagyon erős lelkileg, ha ilyeneket kibír.
Ha akarja, akkor én meghallgatom, vagyok a lelki szemetese, ahogy ő is nekem. Számíthat rám, mégha egy egész város is elválaszt minket egymástól, de azért jó hallani, hogy a legjobb barátom!
2015. január 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése