Vajon milyen, ha szerelmes? Igazi hős, aki szerenádot ad? Vagy csendben bálványokat imád, a Nő képével, hajtincsével?
Mesélj, kérlek, tudni akarom! Milyen az, ha előttem áll, az illata felkúszik az orromba? Amikor a keze a derekamra csúszik a napfényben, és szorosan magához ölel? Amikor érzem a szíve dübörgését, miközben szakálla karcolja fel arcom puha bőrét...
Mosolyogsz, Kedvesem? Igazi mosoly? A szemed is nevet? Nézz rám, ne fordulj el, ne szégyelld! Gyere vissza, ölelj, ahogy az előbb! Mosolyogva csókolsz? Igen, ezt akarom tudni leghamarabb! Mennyire vagy szenvedélyes szerető, vagy csak állsz és várod, hogy én csókoljalak meg?
Légy FÉRFI! Állj elém, hiszen minden nő azt akarja, hogy lenygözzék! Varázsolj el! Legyél a kar, ami felemel, ami kiemel ebből a sok szennyből, hogy tudassam mindenkivel; van még férfi, aki igazán tud szeretni! Ordítani akarom a világba, vigyorogva hangoztatni, milyen biztos kezekben vagyok.
Vajon mikor kapok választ a kérdéseimre, Dante? Azonnal elolvasod, mint egy rajongó kisfiú, vagy vársz vele reggelig? Mi járhat a fejedben? Mire gondolsz elalvás előtt? Ezt is megtudom egyszer?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése