Ronita Dereket várta, az utcán sétált. Nyakig begombolkozva, bakancsban, szőrös kabátban, táskája merőben elütött mindenétől.
A sötét eget figyelte, a leheletnyi felhők alól kibújó apró csillagokat, a lámpákat, amik fénybe borították az összes utcát. Egy arc sem maradt megvilágítatlanul, csak azok, akiknek kapucniuk mélyen a fejükbe volt húzva, szemeik sejtelmesen villogtak, mint egy-egy kóbor macskáé, kezeik zsebbe dugva, ki tudja, mit szorongathattak benne...
- Hé... te! - egy ismerős hang szólította meg, ám nem volt az az ismert hangszín, amit annyiszor hallott. Megfordult, és Duke támolygott felé egy emeletes ház mellől.
- Ugye engem vártál! - Duke-ról dőlt az italszag, szemei véreresen forogtak, ruhája azonban teljesen ép volt. Megragadta a lány vállát, mint egy egyszerű korlátot, majd erőszakos puszit nyomott a selymes arcra.
- Duke, mi van veled? Hol buliztál ennyire? Holnap meló, nem? - Ronita tanácstalanul, meglepetten bámulta az áhitott férfi, Derek édes bátyját. Lehet egyáltalán ilyen? Vagy csak álmodik? Neem, lehetetlen, hogy álmodjon, hiszen reggel beszélt Derekkel a randi miatt. De hogy közben pont Duke-kal fusson össze? Ráadásul feltűnt pár hasonló állapotban lévő barát is, őket a lány nem ismerte.
- Helyes kislányt találtál, Duke! - szólt egyikük. - Most elviszed te, vagy vihetem én?
- Nemmm bántod, ... mert ... mert ... ő az enyém! - Duke egy határozott mozdulattal belemarkolt Ronita fenekébe, majd átkarolta a vállát, és húzta magával két háztömb közé, ahová a lámpák fénye se jutott el...
Ronita kezdett félni; Duke-nak sosem volt mégcsak olyan megmozdulása sem, hogy utaljon bármiféle mocskos megjegyzéssel a szexre, sosem mondott semmi konkrétat, hogy ‘jó a segged‘, vagy hasonlók. Sejtelmes vigyorok ragadtak a szájára, mint Dereknek, ha a szexen járt az eszük, mindketten utaltak rá, de Ronita legalább tudta, hogy Derek erre utazik. Duke-nak viszont van egy felesége! Ettől függetlenül ugyanolyan perverz, de Ronitára sosem mozdulna rá.
Rohamos köhögés gyötörte Duke-ot a gyaloglás közben, folyamatosan dülöngélt, támaszt keresett a fal mellé érve, hogy viszont lássa vacsoráját...
A hideg futkosott a lányon, közben megpillantotta, hogy az ugyancsak csiccsentettek követik őket.
Duke hatalmasat köpött a repedezett járdára, megfordult, és Ronitát a házfalnak préselve nyálas ajkait a lányéra szorította. Ha valamiben volt erőszak, akkor az ez a szájra puszi volt... illetve lett volna, ha a férfi kezei el nem kezdik tapogatni a finom halmokat kabáton keresztül.
Ronita majd‘ elhányta magát. Próbálta ellökni Duke-ot, de ő annál jobban szorította magát, feje kóvájgott, lihegése hangosabbá, erőteljesebbé vált.
- Duke? - Derek rekedtes hangja hallatszott a közelből. Ronita szíve feldobogott, de még mindig nem bírt elszakadni Duke-tól. Csukott szájjal sikított egyet, Duke keze ekkor ért a lába közé. Derek a sikításra szaladt oda hozzájuk. Sokkolva nézte bátyját, karjaiban Ronitával...
Vállon ragadta Duke-ot, mire rájött, hogy teljesen részeg. Köhögött ő is egy kicsit, bátyja egyik kezét a vállára vette, Ronitára rá sem nézett.
Kihalászott Duke egyik zsebéből egy kulcscsomót, majd elcaplattak a szemben lévő ház ajtajához. Magas bérház, vasajtóval, vaserkélyekkel, vastag redőnyös ablakokkal.
Derek benyitott az ajtón, eltűntek a sötét folyosón.
Ronita térdre rogyott. Hullani kezdtek gyöngyszerű könnyei, öklendezett, és hányattatta magát. Annak ellenére, hogy alig jött ki belőle egy kis epén kívül valami, addig csinálta, míg Derek vissza nem jött. Ez sacc per kábé, úgy fél óra volt.
- Jól vagy? - Derek hangja halkan törte a csendet, és a templomharagok kolompolását, Ronita szemeibe mélyedve próbált valami magyarázatot találni a történtekre.
- Igen... megvagyok... - Ronita remegett. Derek óvatosan magához ölelte, felálltak, és elindultak a kivilágított utcán.
*
- Emlékszel az első benyomásra? - Ronita sosem beszélt még ilyen komolyan Derekkel, mint most. De a férfi az életéért sem hagyta volna ki ezt a labdát lepasszolatlanul.
- Nem is volt még első benyomás! - Derek szája sarkában megjelent a jól ismert kaján vigyor, de a lány alig látta még a kivillanó tökéletes fogsort is a város éjjeli fényeiben. A férfiből csak annyit látott, amennyit a korlátra támaszkodó, hátulról megvilágított testet a gyér fény engedett, kissé kipucsítva, egyik lába a korlát alatti betonperonon pihenve.
Sötét éjszaka volt, sőt, hideg is... nem csoda, hétköznap este, fél tizenegykor. Ráadásul decemberben. Derek kihasználhatta volna az alkalmat, ahogy Ronita ismerte, de a férfi egy csomó meglepetést tartogatott...
- De igen, a melóban.
- Jah... Jaaaah, - csak később esett le neki a dolog.
- Változott a véleményed rólam? - Ronita kereste azt az őszinte tekintetet, amit meglepő módon meg is talált.
- Nem. Miért? Kellett volna, hogy változzon? - Derek valahogy olyan idegennek tűnt a lánynak. Kezdett rájönni, hogy az általa vágyott férfi nemcsak egy felszínes pasi, mint a filmbeli tökéletes, szőke, kék szemű bábok. Tudom, sem szőke haja, sem kék szemei nincsenek, de tökéletesnek mindenképpen az. Főleg most, a megtestesült vágyként; Adonisz teste szexis kék dzsekibe burkolva, erős lábaira egy egyszerű világos farmer feszült.
Ronita sosem gondolta volna, hogy Derek hajlandó lesz vele nyilvános helyen mutatkozni, pláne a város egyik legforgalmasabb terén. Az élete egyszerűen annyira szervezett volt, sehová nem tudna betenni egy ötperces cigiszünetet sem (annak ellenére, hogy nem cigizik), most mégis itt van. Igaz, alig volt élet, de a lányból áradt az a fajta érzés, amitől a kabátja alatt lángolt a bőre, kis idő múlva pedig hideg cikázott át törékeny kis testén.
- Csak gondoltam, hogy változik, mert felnőtt férfi vagy. De mindegy is. - Ronita rettenetes zavarban volt, nem tudta mit mondjon... Az a baj, hogy Derek sem mondott semmit. Szimplán az érzelmeikre hagyatkoztak, bámulták egymást, vagyis bámulták volna...
Derek merengett valamin. Látszott rajta, hogy egy teljesen másik világban van, amitől Ronita megijedt, borzasztóan. Egyáltalán milyen érzéseket táplál iránta? Van valami érzése, vagy csak egy darab húsnak tekinti, egy prédának, akit el kell ejteni? Önkéntelenül is hátrált egy lépést, közben majdnem elcsúszott. Derek még erre sem figyelt fel.
- Min gondolkozol? - a lány kénytelen volt megtörni a csendet.
- Azon, hogy holnap baromi fáradt leszek.
- Mégis itt vagy, pedig előre tudtad!
- Azt nem, hogy most még nem leszek ágyban!
Dereknek mindenre van valami epés megjegyzése, most mégis olyan gyűrött, mint egy használt rongydarab. Megbocsátható bűn, mert egész héten dolgozott, ráadásul tökéletes napirendje van ahhoz, hogy ne legyen fáradt.
- Ha csak ezen múlik, menj haza, feküdj le, én is hazamegyek valahogy! - Ronita most jobbnak érezte, ha mégcsak nem is néz a férfira.
- Elvihetlek... - mondta alig hallhatóan, de Ronita meg sem állt. Szíven döfték, nagyon komolyan, pedig nagyon is tisztában volt azzal, hogy Dereket abszolút nem érdekli. Egy ilyen pasit? Egy született macsót? Sosem lenne képes egy nővel élni, és ugyanazt a nőt testtel-lélekkel szeretni. Savanyú mosoly ült az arcán, rázta a fejét.
"Hülye! Hülye vagy Ronita! Egy HÜLYE!!!"
Hangos, határozott lépteket hallot maga mögül, mire nem meglepő módon Derek ragadta meg a karját, magához rántotta, szikrázó szemekkel, kissé vicsorogva, mintha egy hatéves kislánynak mondaná:
- Nem azért maradtam veled, hogy most csak úgy elmenj!
A lány dermedve nézte a hatalmas férfit, akitől azt hitte, sosem ijedhet meg... hát most mégis.
Derek kézen fogva vitte Ronitát egy autóig, ami nem is az övé volt; a bátyjáé, Duke-é. Egyszerű, fűzöld autó, de mégis, mint Duke, olyan kis különc...
Amint beültek, Derekből valami hihetetlen erő áradt, ezt még sosem érezte... vagy a gyárban amikor majdnem megcsókolta?
- Nem akartalak megijeszteni! Csak... nem tudom mit kezdjek veled! - mondta ezt Derek halkan, mintha félne valamitől. Nemúgy, mint Ronita; meghúzta magát, a szemét is alig merte kinyitni. Ahogy a férfi keze közeledett felé, nem is akarta, hogy hozzáérjen, de olyan jól esett. Rettegni és közben megnyugodni ugyanattól az ember jelenlététől... ez lehetséges?
Ronita csak azt érezte, hogy Derek simogatja, erős kezei gyengéden érintik a selymes bőrű arcot, majd mélyen a szemébe néz. A barna szemek varázsa... örökkévalóság... a lány szája lassan résnyire nyílt, utat engedve Derek kutató nyelvének...
Ez a csók... hosszú volt... és édes... és Derekkel...
Éjjel, a csillagok alatt... Ronita tenyerei közé zárta a puha férfiarcot, azt hitte sosem lesz vége...
Mély csend ereszkedett rájuk a csók után. Ronita az ölébe eljette kis kezeit, melyet Derek az úton meg-megérintett, bársonyos pillantásokat vetve arra az ártatlan teremtményre, aki mellette ült. A lány izgatott volt, várta, mi lesz a sorsa ma éjszakára, és már nem is félt annyira. Ez a csók elárulta Dereket, akarata nélkül...
A kis kertes ház már ismerős volt a lánynak álmaiból, de hogy tényleg itt fog éjszakázni Őmellette... az álmok álma.
*
Ronita felriadt. Zuhogott az eső, villámlott, a szél süvített az ablakon, tépte a drága függönyt. Szája kiszáradt, de amint ivott egy kis vizet, valami borzasztóan kellemetlen ízt érzett; savanyú volt, közben keserű is, de édeskés utóíz társult hozzá. Duke futott át a gondolatain, az álom, amiben újfent Derek jelent meg, a hős, aki csak jelenlétével adott biztonságot, közben törődése kiterjedt bátyjára is. Most akkor ki még a gyerek? Ki szorul támogatásra? Mert, hogy ebben Derek az abszolút felnőtt, az biztos!
2014. december 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése