Képzeld, szerelmes lettem! Egy árnyékba, akit angyalnak hittem. Ő volt az az angyal, aki az első gondolatom volt napfényes reggeleken, sötét estéken, akit vártam, hátha ott áll az ajtóban, újra magához szorít. Szerettem őt borostásan, őrülten, míg el nem tűnt.
Miért pont Ő? Olyan, amilyet elvársz, mert ismered; ő tűnik el reggelre egy szó nélkül, aki csak a gyűrött lepedőt hagyja ott neked, egy olyan este után, amire azt hiszed, örökké tart. A tökéletes szemfényvesztő. Hagyja, míg beleszeretsz, érzteti veled, milyen eleven tudsz lenni, mennyire tudsz szeretni, aztán elmegy.
Hány nővel tette meg ezt? Nem mer elém állni, hogy megmondja, sosem szeretett, végig hazudott! Igen, fáj, hogy Ő az első férfi, aki ezt tette velem. Az első, akinek a karjaiba olvadtam, mint a mesében, az első, akitől féltem, mert megijesztett. Megbíztam benne, mert azt hittem mellettem áll, mindazok ellenére, amit szabadott volna.
Azt akarom, fájjon neki is annyira, mint nekem. Érezze, milyen az, ha kitépi a szivem a mellkasomból, és összemorzsolva, elfújja, akár egy marék port... a mellkasomból, ahová előtte finom, puha csókokat hintett... azzal a szájjal, amit csókoltam, amivel éhesen visszacsókolt!
Visszasírom azt a szerelmet, habár tudom, egy lehetetlenség volt, egy fantázia, amit elhittem magamnak. Hiába állt előttem, a maga 185 centijével, 90 kiló izomrostkötegével, amivel egy oroszlánnal is szembeszállt volna, egy ábránd volt.
Most erre van szükségem, el akarom felejteni az egészet; világos szemeit, amibe ha belenéztem, minden más gondolatomat elfelejtettem. Puha arcán azt a borostát, amit annyira szerettem, akár az egész férfit tetőtől-talpig.
Neki vajon volt oka ezt tenni? Napok óta sírok és ezen gondolkodom; miért?
Én is egy strigula lettem volna, ha lefekszem veled?
Szeretlek Baby
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése