Semmi nem maradt nekem belőled. Pár fotó, a csókod, pár dal, ami a miénk, semmi más. Fáj, nagyon, rettentően. Bárcsak tudnám, mit érzel igazából!
Bárcsak az eső siratná a szerelmem, ahogy a lépcsőn, mikor a sapkád alá bújtam. Bárcsak megint megcsókolnál olyan finoman, titkosan, amikor csak az arcod látom, szemeid csillogva néznek rám a tükörből.
Nem maradtál velem. Ha neked jobb így, hát menj, ne nézz vissza, elég, ha én megsiratlak. Jobb lett volna még több kaland, nevetés, ölelés és csók, de menj, járd az utad. Csak annyit kérek, néha jussak eszedbe a térről, ahol a két sasmadár kifigyelte azt a lopott csókot, a lakás, ahol darabokra törtem a karjaidban, mégis csókokkal halmoztalak.
Maradj a rubik kockám, aki örök rejtély, a Hercegem, akire gondolok korán reggel, és este, lefekvés előtt!
Szeretlek Baby!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése