picture

picture

2017. január 21., szombat

Új év, új élet

  Minden kezdet nehéz, szokták mondani, ami rám különösen igaz. Feltéve, hogy egy vidéki kisváros, könnyen összeszokott közösségéből valami teljesen más helyre költözöl. Jónak tűnt, mert tudtam, mellettem lesz valaki, aki a szeme világánál is jobban vigyáz rám.
  Egészen addig volt tündérmese, míg nem "hagyott" egyedül: járkálhatok, sőt, a magam érdekében mennem is kell, nem tartózkodhatom folyton a négy fal közt. Mennyivel másabb egy olyan közeg, amiben most vagyok! Ma este jött ki igazán belőlem, most érzem úgy, hogy van erőm kiírni magamból!
  Félek! Egyedül vagyok itthon, mert Jamie dolgozni van, amit ugye kell, ahhoz, hogy közös jövőnk lehessen. Azzal azonban hideg fejjel sem számoltam, milyen lesz egy nagyváros szíve egyes egyedül, sötétben, hidegben. Megijedtem egy kis utcai összeszólalkozástól, miközben átnéztem a várra: kivilágítva, még mindig vár arra a valakire, aki tudja a titkukat. Mint valami rossz szerelmi történet! Nevetséges.
  Az a egy dolog vigasztal, hogy bármikor odabújhatok hozzá, észhez térít, vagy, ha nincs itt, meg kell tanulnom egyedül elviselni a sok hülyét. Olyan Ő nekem, mint valami alvós mackó: mellette igazi nő lehetek, ismeri a vágyaim, a titkaim, az álmaim, végignézi, ha hülyeséget csinálok, de nem visszafog, hanem támogat. Engedi, akarja, hogy önmagam legyek, mind a munkámban, mind itthon. A nagy Ő, feltéve, ha kölcsönösen elviseljük egymás hisztijét, ám a végén tényleg megkapjuk a jutalmunkat; napközben is képes elszakadni minden dologtól, ami lefoglalja: játék, film, főzés, odajön hozzám, engem néz szikrázó, zöld szemeivel, puha kezeivel megsimogatja az arcom, ad egy puszit, és csak annyit mond, szeretlek Kicsim.

Jócskán elhanyagoltam mostanában mindent, mindenkit, a tényleges költözés miatt, meg új élet, stb., de igyekszem visszatérni a rendes, perverz kerékvágásba. Nem ígérek semmit, sok új dolgot hozhat még a jövő. Mindenesetre kívánok boldog új évet minden kedves olvasómnak, várom észrevételeiteket, tanácsaitokat, ötleteiteket!
Jó olvasást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése