picture

picture

2015. november 17., kedd

Óda egy androgünhöz

Összecsillant a szemünk, sötét haja az arcába hullott, a melírozás benne sápadnak tűnt. Ült, amikor felnézett rám, talán olvasott, vagy a telefonjával babrált. Szemüvege ugyanolyan sötétkék volt, akárcsak a körömlakkom, arca éles, kissé borostás.
Nem is tudom, milyen színű a szeme, csak a csillogását látom folyton, ahogy vékony, szálkás testét. Nyurga alakja unottan megy végig a folyosókon, vagy csak ül egyhelyben, kezein minden egyes ujjperce látszik.
Édes kis travi lenne belőle, ahogy vékony dereka alatt, a fenekére simul a nadrág, hiába iznos a teste, ha bőre puha, mint a vaj, hangja behatol oda, ami felelős mindenért. Feléleszti benned az ösztönt, ami ki akar törni, belülről feszít, de képtelen vagy önmagad lenni. Úgy érzed, a tested egy börtön, képtelen vagy nélküle élni, muszáj vele együtt, különben elhal benned a vágy, a kéj, az öröm.
Sóvárogva néztem rá, szemtől szemben, egy asztal választott el minket és ajkai mintha kissé kinyíltak volna. Csábos volt, senkihez nem tudom hasonlítani.
Tudtam, miért jöttem, ő is tudta, kevés időm is volt, féltem is kicsit. Hatalmas szemekkel nézett rám, alig mondott valamit, mikor kérdeztem, szinte kinyögte a szavakat, meg volt lepődve, vagy csak ideges volt.
Helyes volt, kifejezetten.
*
Hamar felébredtem aznap éjjel, talán tizenegy óra lehetett, vagy éjfél. A kis travi ott feküdt a karomon, édesen, egyenletesen szuszogott, a hasára fordult, és kilátszott hófehér, gömbölyű válla, lányos dereka. Egy kis angyal volt, semmi erőszak, semmi kötelezettség, csak a tiszta, valós érzelmek.
Hiába volt idősebb nálam, egy törékeny, szeretnivaló embert láttam benne, ugyanúgy éreztem a kis szíve dobogását, a teste lágy illatát, vagy néha hisztis haragját.
Nem tudom elmondani, amit iránta érzek, annyira különleges ő nekem.
Erőtlenül felmordult, mint egy kiscica. Vállig érő, tépett haja a szemébe hullott, láttam a derekán és a hátán az izmokat, ahogy megfeszülnek, majd elernyednek. Nem akartam felkelteni, ezért lassan kihúztam alóla a karom, felkaptam egy kardigánt és halkan kiléptem kiléptem a folyosóra.
Cigizés közben eszembe jutott, milyen az is, ha az ölembe ül és szerelmesen csókol, ha nyüszít a vágytól, vagy, ha kíván, de nem érhet hozzám, ahogy szeretne. Persze, a külvilág felé mi egy hagyományos pár voltunk; fogtuk egymás kezét, csókolóztunk, de nagyon ritkán fogta meg a fenekem, akkor karolt át, ha utána a vállamra dőlt. Nagyon kevesen tudták, hogy a női szerep izgatja, ahogy engem a férfi, vagy hogy az a vadító csaj, akivel néha a diszkóba járok, ő az én Gabim; férfiként Gábor, nőként Gabriella.
Imádja, ha "kiscicám"-nak szólítom, olyankor az ölembe tolja maroknyi fenekét, halkan felmordul egy "grrr" erejéig és villogni kezd a szeme, mint egy éhes nősténynek. Rajongok érte, amennyire egy emberért lehetséges.
Mire visszaértem a folyosóra, Gabi ott állt, egy vékony alsóban, szemeit dörzsölve, egy kicsit ásítva.
- Hol voltál cicám? - kérdezte zengő, kellemesen férfias hangján. Rotka alkalom, ha visszacserélődnek a szerepek, viszont volt benne valami megnyugtató.
- Kimentem cigizni. Azt hittem alszol még. - átkarolta a derekam, megcsókolta a homlokom. Vonzódom mindenéhez; a teste elbűvöl, a lelke megbabonáz. Ecsetelhetném, hogy a szeme, a szája, az arcának az éle, néha a borostája, vagy épp a tekintete, ha a szemüvege rajta van, ám ez felesleges. Tudja, mennyire rajongok érte, büszke vagyok arra, amit eddig elért, elolvadok minden szavától, de sosem jutna eszembe hogy kihasználjon.
Lehet, gondolt már az árulásra, vagy már meg is tette, és csak azért van velem, mert nem akar csalódást okozni.
Túl sokat kételkedem? Nem bízom benne? Sem vele, sem velem nincs baj, egyedül a külvilág az, amire haragszom; tele van megbízhatatlan, haragvó és -tartó emberekkel, akik örömüket lelik a másik boldogtalanságában. Ettől féltem Gabimat is. Egyszer csak jön valami jöttment átutazó, aki miatt elveszítem a bizalmam és hitem, lelkiismeretesen tudom, őszinte voltam hozzá, ám az a másik... Őt használja ki, velem nem törődve, hogy Gabim törékenységét figyelembe se véve megrontsa, lerombolja azt, amire én a saját életemnél is jobban vigyáztam.
- Szeretlek! - súgtam neki, elsöpörtem a szeméből a haját, majd birtoklóan megcsókolt. Mintha olvasott volna a gondolataimban, azt mondta:
- Én is szeretlek, és ne aggódj! Minket senki nem fog elválasztani egymástól!

2015. Október 9.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése