Éjjel a temetőben

  Mielőtt bárki is arra számítana, nem, ez nem egy horror sztori lesz, vagy bármi hasonló, csak hirtelen nem tudok jobb címet, pláne most van Mindenszentek, mindenki temetőbe megy, főleg éjjel. Milyen romantikus, igazi gót, de ha jobban belegondolsz, látszanak a csillagok, vagyis nálunk tegnap és pénteken is látszottak, mikor sötétedik, akkor a mécseseket is látod, a pirosat, fehéret, narancssárgát, és azt a lilát, amit a muránói töredezett mellett tartottál Édesem, ugye emlékszel? Szegény kiscsajnak nagyon tetszettek, de nem tudom, milyen stílusa van... Nekem mindenesetre azok a töredezettek vitték a pálmát. És mesés lett volna, ha kint a piacon nem fázom meg! És nem, nem azért fáztam meg, mert meztelenül szexeltünk az autó motorháztetőjén... pedig vagány lett volna, mert a bátyád tuti hogy a kamerákon látott volna, aztán levág egy jó kis reggeli masztit... Olyan rosszakra gondolok! Hiába, helyes ő is, de téged nem szárnyalhat túl!
  Félreértettük azt a szakítást, de neked volt iagazd megint, szerelmem, rád kellett volna hallgatnom megint, ahogy minden ilyen esetben. Soha senki előtt nem hódoltam be ennyire, nem hazudtam és nem éreztem ennyire fantasztikusan magam, mint veled, minden egyes pillanatban. Ha vitatkozunk is, mindig tanulok valamit, egyszerűen egy kincs vagy nekem, akire életem végéig vigyázni fogok!

  Szóval, ez a történetem sokáig érett a fejemben, és igazából most sincs kész, vagyis nem tudom, mit is írhatnék, Mert Kristófom folyton kérdezget, hogy írtam-e már valamit. Vigasztalom magam, hogy olyat írok, amitől ha nem lesz azonnal merevedése, akkor legalább az olvasatába beleélvez, dehát az én Kincsem nem ilyen olcsó.

  Viszont, ami kifejezetten jó volt, az az, hogy felavattuk az ágyát, amit egykoron a feleségével is megosztott és a fürdőkádat, amit... na jó, erről fogjuk fel, hogy nem tudok semmit... Igaz kölyök? Nem árulom el a titkod, amiben talán kiderülne, itt kefélted a barátnőd pár hónappal ezelőtt. Szeretem apádat, de ez akkor is, megbocsáthatatlan bűn!

*

  Hol kezdődött? Azután, hogy együtt nyaraltunk még augusztusban, azóta egyszer hazahoztam Kristófom, ittunk egy finom kávét a kotyogósomból, cicáztunk egyet, és a cica azóta is utána sír. Hacsak meghallja a hangját a telefonban, azonnal nyivákolni kezd, de megmondtam Kristófnak, karácsonyi ajándéka a cica lesz! Ez kb szeptember vége volt, ezután naponta kb 3x telefonálunk. Plusz, amit közösségi oldalakon dumálunk végig.

  Kb egy hónappal a látogatása után átmentem Kelda barátnőmhöz, ahol pár órát nyugiban elvoltunk, hülyéskedtünk, néztük a virágait, a gépén mindenféle vackot, mikor is Kelda telója jelzett egy üzit: Kristóf jelzett, hogy menjek ki a cuccaimmal az utca melletti kis parkba. A Gyöngyöm ott várt, egy pólóban, mikor rólam nem esett le a télikabát, de Kelda azonnal vette a lapot, és mi elhúztunk Kristóf Pest melletti nyaralójába.

  Csodálatos egy környék: dimbes-dombos, ahogy szeretem, látszik a napkelte, a napnyugta, csendes, ami városhoz képest nekem fura, nincs az a sűrű szmog, és a kutyák sem ugatnak reggeltől estig, aztán estétől reggelig. Vadregényes, dzsungeles, de közben a házak körül meg is van szelidítve a természet. Az a girhes dög az ajtóban feküdt, várva, mikor nyitja ki valaki az ajtót, hogy besurranhasson a melegbe, és persze Kristófom kicsi fiának akváriumába mászhasson. Szemtelen egy dög, de hízelegni nagyon tud.

  A bátyjától kifejezetten féltem: egy kb 190 centis férfi, masszív, mint egy márvány Zeusz-szobor, tengerkék szemekkel, fekete, de már jócskán őszes hajjal és borostával. Ugyanolyan telt ajkai vannak, mint az anyjánnak és az unokaöccsének, kicsi pocak, kerek fenék, és bicegős járás(utólag tudtam meg, hogy autóbaleset miatt). Amikor kezet fogtam vele, elhadarta a keresztnevét, és rá sem mertem nézni, szóval nem tudtam, hogy ő rám emelte-e fenséges tekintetét, vagy szánalomból nem... mindenesetre nagy bakot lőnék vele... de még mekkorát, és milyen trófea lenne belőle! Ő maga is beismerte az utolsó napon, mikor ott voltam!

  Édesanyátok: nehéz eset. Egyedüli nőként csodálom, hogy ekkora fegyelmet tart köztetek, hogy ennyi kitartása van és elviseli azt a temérdek baromságot, mikor szegényem nevet az asztalnál, Atiku(Kristóf bátyja) csak beszólogat neki, hogy mit nevetsz? Azt sem tudod mit, de mindig csak nevetsz! Édesanyátok már az asztalra borulva kacag alig hallható hangon, Kristóf ül mellettem és rázza a nevetés, Atiku pedig egy szemrebbenés nélkül ül, arcán semmi nyomát nem látni egyetlen kósza mosolynak sem.

  Édesapátok a legtündéribb, azzal a kis vigyori arcával, ahogy először megláttam, próbáltam folyton mosolyogni, lássák mennyire örülök, három emberből kettőnek nem jött be. Aztán az a csodálatos ebéd, ami után mind a tíz ujjam megnyaltam. Az én anyám is tud főzni, de amit Kristófé csinál, varázslat. Biztos van benne valami titkos összetevő, mint az unokája csokitortájában!

  Vadnak éreztem magam, amikor odahajoltam Kristóf füléhez, súgtam, h felezzünk el még egy szelet tortát, közben Atiku szemébe néztem, és kacérkodtam vele... jaj, ezért legszívesebben picsán rúgnám saját magam! De az a vakond az autójában annyira vagány! El tudom képzelni Atikut, mint valami kemény rockert egy metálkoncerten, ahogy épp a hangfalhoz vágja a gitárját. Bevallom, nedvesítő gondolat.

  Az első este Kristóffal kicsit döcögősen ment, kezdve ott, hogy nem tudok kádban fürödni, mindig csak tusoltam. Azok után, hogy nyaralásunkkor levetkőztetett és nem voltam szégyenlős, most kifejezetten az voltam, nem akartam előtte meztelen lenni. Nagy nehezen ment. Aztán jöttek a kinti zajok, mire folyton melleim elé kaptam a kezem, nehogy valaki bejöjjön, meglásson, ahogy szerelmem előtt ülök nyakig bubisan, mintha sosem láttak volna szerelmespárt.

  A vacsi könnyen ment, többet ettem, mint ebédre, csak ketten voltunk Kristóffal. Az ő földszinti konyhájában tömény illatok terjengtek: jázmin, fahéj, olajok és hasonló dolgok, amire mi is rásegítettünk a cigifüsttel. Vagánynak éreztem magam, nyugodtanak, és végre otthonosan, nyitva volt az ablak, kiszállhatott minden rossz energia, de azért nem volt hideg. Szerelmemet mindig előre küldtem, míg én lassan szívtam magamba a nikotinadagomat, melegítse fel a helyemet az ágyban, ami a mi szerelmi fészkünk lett.

  Remegő puncival másztam be előtte, teljesen meztelenül a TV fényeinél, ami, bár megvilágították az egész szobát, mégis hagytak néhány árnyékos helyet, amire szükségünk volt. Forrók voltak a csókok, éhesek, de előttünk állt akkor még 3 éjszaka, amit senki nem zavarhatott meg.
  Mindenki aludt a maga kis szobájában, csak Kristófra tudtam gondolni, figyelni, ahogy birtokba vesz. Áh, annyira jó volt, csak érezni, szeretni. Egymás karjaiban feküdtünk, szeretek vele aludni; azonos ritmusra ver a szívünk, ugyanolyan forrón szeretjük egymást.
  5 napot töltöttem abban a meseországban, ahová tudom az utat most is, hiányzik minden négyzetcentimétere, minden illata, hangja, mozzanata. A hideg piac az öklömnyi gombákkal, a szabad téri hangosbemondó, a barokkot idéző lámpasor, a virágládákkal. Az az idős bácsi, aki megpuszilta búcsúzásképpen a nénit, akire Kristóf kiszólt; "Megállj, elmodom Béla bácsinak, h puszilgatod a feleségét!". A szivcsi, puszcsi, lávcsi, amitől az isteni rántotta majdnem fordítva köszönt vissza, a nevetések, az aggódás azért az idióta fiadért. A főnököd, az az Einstein-féle bolond... méghogy érdeklődött...
   A szálak talán még szorosabbra fonódtak veled, mert beengedtél az életedbe, minden pillanatot élveztem Veled.

Ne haragudjatok, hogy most ennyire fantáziátlan lett, igérem később bepótolok minden elvarratlan, szaftos pillanatot, ami kárpótol.

2015. November 1.