Forró könnyek borítják arcom, ordítok; miért!? Nem. Csak összeszorított fogakkal fekszem, hagyom, hogy a remegés uralkodjon rajtam, megmozdítsa minden izmom, közben a kéz, amit annyira imádtam, szerelmes voltam a tulajdonosába, az a kéz most kifacsarta a szívem, mint egy hetek óta fonnyadó citromot, tele keserűséggel, majd egyszerűen összeroppantottam, apró darabjai pattogtak, mint a törött üveg. Hát ezért játszotta a "Mad world" című dalt, aztán a "Careless whisper"-t?
Eszembe jutott, ahogy ma meghallottam annak a szőke lánynak a zongorajátékát, ugyanaz a remegés hatalmasodott el rajtam, mint most, az után, hogy szakítottam Veled. Fogalmam sincs, így kellett volna lezajlania? Összeveszünk, miattam, bocsánatot kérek, és eltűnök az életedből? Eddig sem igazán voltam a része, de a szobámban már nem hallom felcsendülni erőteljes hangod, zabolázatlan humorod, nem vagy velem, ahogy akkor voltál.
Bármit megadnék, csak hogy veled lehessek, megszöknék, világgá mennék, ha tudnám, együtt másfél óra alatt megváltjuk a világot, és a maradék a miénk! De tudom, csak a terhedre lennék. Minden apró hülyeségelmmel, azzal, hogy annyira kötődöm Hozzád, és annyira képtelen vagyok szabadulni a gondolatodtól. Minden este forgolódom az ágyamban, várom, hátha átkarolsz, kérlek, Szerelmem, fújdd el azt a gyertyát, legyen minden a miénk, éljünk abban a világban, amit együtt teremtettünk!
Nem árultalak el, sosem jött be velem abba a világba senki, az a MI birodalmunk, ahol nincs te, vagy én, vagy a tehén, csak azt az átkozott cigit kívánom! Képtelen vagyok bármit is tenni, tudom, én is hülye voltam, de lehet akárhány Cica, Kicsim, Kincsem, vagy épp Baby, esetleg Pocak, Bubusom csak egy van, aki többet ér mindnél, még ha össze is gyúrjuk őket.
Azt akarom, az a tűz emésszen fel, ami az első csókunkkor fellobbant! Tudom, az a legkedvesebb emléked; amikor csak álltam tétlenül, vigyorogva, mint egy idióta, aztán meglepetésedre megöleltelek. Magamnak ugyanakkora meglepetést okoztam, és akkor felnéztem rád. Tudam, most jött el a pillanat, meg foglak csókolni, vagy te engem, vagy egymásba gabalyodunk, nem érdekel!
Elpirulva néztem, ahogy örömittasan mosolyogsz... még mindig gyönyörködöm benned, mindenedért bolondulok. Gyűlölöm, amiért kék a szemed, de az a kedvenc színem. Gyűlölöm, hogy nem én vagyok, akivel az életed elkezdted, aki talán megadta volna azt, amire most, 44 évesen is kiéhezve vágysz.
De én csak rád vágyom; minden egyes porcikádra, amiért a testem két hónapja minden pillanatban őrjöng, a lelkedre, ami ha egybefonódik az enyémmel, elfeledem problémáim, az eső tompa kopogását, és Veled újra kezdek mindent.
Nem. Ennek most vége; szereles pillantások, kiéhezett csókok, buja ölelések, kurta szerelmi vallomások. Nagyon fogsz hiányozni, és igérem, sosem felejtelek el!
Szerelmemnek, Tamásnak
2015. október 14.
Egy fekete szerda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése