A mai nap sivár
volt, kedvetlen, beteges a melegtől, párától, magyarán egy taknyos tavaszi nap.
Mindenhol madarak röpködtek, csicseregtek a városrengetegben, a gyalogosok
teste között, ahogy öngyilkosmerénylőként az autók előtt, mellett. Vagány kis
jószágok és öröm őket nézni, ahogy mentesen a mindennapok bajaitól merészen
élik helyes kis életüket.
A szerelmespárok is
most vannak a csúcson... tavasz van, tombolnak a hormonok, csattannak az
őszintébbnél hazugabb csókok, kéz a kézben a fák alatt, körülöttük a madarak is
párban, énekelve, mindenki rózsaszín felhőben.
Szerintem én vagyok
az egyetlen, aki nem sárgállik az irigységtől, mikor rájuk nézek, nemes egyszerűséggel
ülök a fenekemen és megörökítem írói tehetségemmel ezt az említésre sem méltó
napot. A munkámnak köszönhetően arra van időm, amire csak akarom, de az az
álom, amit a múltkor leírtam, arról a srácról, ahogy a kádban kényezteti magát,
nem hagyott nyugodni. Folyton eszembe jutott az arca, akartam folytatást az
álomnak, de sem elég lusta, sem elég türelmes nem voltam, hogy véghezvigyem.
Álomnak túl jó volt, valóságnak túl szép, nem mertem elhinni ezt az egészet.
Kezdtem belenyugodni, hogy ez csak a fantáziám szüleménye, az agyam különböző
pontjainak olyan különleges kapcsolódása, ami éber állapotban sosem jöhet
létre. És félek, talán újra nem is fog létrejönni ugyanaz a kapcsolat.
A forró tea perzseli
a torkomat, kellemes citromos íze miatt nyállal telik meg a szám, amit
tulajdonképpen le kellene nyelnem. Ám elrévedek a messze látszó utca végére és
lecsúszik az állam az asztalra... Egy Patrikhoz nagyobb hasonló srácot
pillantok meg, farmerban, fehér ingben, barna kabátban, ahogy közeledik felém.
Felém? Dehogy is. Ahogy megbámulom mosolyog, vadítóan szexis, hófehér fogai
kivillannak, és nem hiszek a szememnek.
Elfordulok, mikor
elmegy mellettem, de nagyon szeretnék utána nézni. Megbolondulok... sosem
láttam ezt a srácot azelőtt, az álmomból pedig nem léphetett ki. Akkor
valamiféle telepátia? Vagy ezt nem is tudom, hogy nevezzem, jóslat?
- Patrik! - rikolt fel egy férfi, öltönyben, fülén egy
féltéglányi okosnak mondott telefonnal, másik karját a magasba emelve. - Jól
van Mókuskám, most le kell tennem, dolgom van.
A férfi arca
borostás, alakja nyurga, vékony, magas, csak az aktatáska hiányzik a kezéből,
dehogy valakit mókuskámnak szólítson... röhejes... de komoly üzletembernek
nevezi magát. A Patriknak nevezett ember az a bizonyos férfi, azzal sugárzó
mosollyal, az én álombeli Patrikom.
Egyáltalán ébren
vagyok? Őszintén, ezzel sem vagyok igazán tisztában, pláne azok után, hogy most
találkoztam, vagyis csak láttam azt a srácot, aki nem az arca az elmúlt
napokban eszembe jutott minden pillanatban.
Leültek a mögöttem
lévő asztalhoz, és beszélgetni kezdtek vonatokról, motorokról és valami osztrák
vonatmotorról, amiről nekem őszintén fogalmam sincs, mi a jó búbánat lehet. A
vonatig eljutottam, meg addig, hogy ennek a bizonyos Patriknak szabadnapja van.
Nem sokáig
beszélgettek, a csend szinte már feszültséget keltett köztük, amit már én
tartottam gáznak; két mozdulattal elpakoltam pár dolgot az asztalomról,
kitettem a rendelésem árát, kis könyvemmel és tollal felálltam, a vállam felett
hátrapillantottam Patrikra. Sötét szemeivel egyenesen az enyémbe nézett, arcán
az a hihetetlen mosoly, amitől egy meztelennek érzem magam.
Bolond forróság
öntött el, aminek nem tudtam az okát... Dehogyisnem, az Isten nyilát már, egy
szívdöglesztő pasi előtt állok meztelennek érezve magam... csak tud valamit, ha
elsőre ezt váltja ki belőlem!
Elfordulok, nem
akarom nézni, mert képes lenne odajönni hozzám, ami azért igazán rémisztő
lenne; "Szia. Meghívhatlak valamire?". Válaszom: "Szia, persze.
A múlt éjjel rólad álmodtam, ahogy maszturbálsz..." Most nem azért, de
ritka hülyén hangzik.
Ahogy ott álltam,
páran megbámultak; férfiak, nők, gyerekek, de nem zavart, csak a madarak idióta
csicsergése. Egy pillanatra sem tudott volna csend lenni, csak Patrik és én,
hogy kicsit csak az enyém legyen...
Elindultam
céltalanul arra, amerről jött, kezeimet a zsebembe nyomtam, könyvem a hónom
alatt, és mintha szakadó esőben menekülnék valahonnan, valahová. Féltem
visszanézni, rettegtem, pedig engem nézett, elég határozottan, annak ellenére,
hogy valami munkával kapcsolatos dologról beszélgettek. Átfutott a
gondolataimon, h mit is akarok tulajdonképpen: egy szexet? Túl egyszerű, de nem
ismerne meg, h tudja, mire vágyom. Laza kapcsolat? Jó lenne, de ha olyan,
amilyennek elképzelem, és vagyok olyan peches, hogy beleszeretek, akkor
belemegy, ám nem lesz komolyabb a dolog. Komoly kapcsolatra nem is merek
gondolni, mert lehet, ahogy kimondom, el is menekül, de hozzáteszem, nem
ismerem. Jó lenne megismerni, vajon tényleg olyan, amilyennek elképzeltem?
Remélem, idővel kiderül minden róla és nem csak azt az oldalát ismerem meg,
amit mutat, hanem azt is, amiről maga sem igazán tud...
2015. május 31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése