Szabolcsnak... nekem Szabi maradsz ;)
Meztelenül feküdt a takaró alatt, de nem bírt aludni, csak forgolódott egy darabig. Láttam az arcát, hogy mosolyog, puha, festett körmű kezeivel, mintha a lepedőt simogatta volna. Gömbölyű vállait hol felhúzta a nyakába, hol nyújtózkodott, hozzá édesen nyögött.
Kezdett forgolódni, intenzívebben. A vékony takaró alatt minden mozdulata kirajzolódott, minden finom testrésze, de csak mellig volt betakarva. Haja elterült mögötte a hófehér párnán, feje alatt finoman besüllyedt, szemein becsukva is látszott, hogy csillog. Nevet a szeme is, a szája is, ficereg az ágyon, de közben fogja is magán a a takarót, nehogy véletlen belássak alá.
Csak a kezem csúszik be, talán a hasára, vagy a fenekére, de szinte lángol a bőre.
Halkan felkacagott, ahogy hozzáértem, homorított, és ropogtak a csigolyái. Megijedtem egy kicsit, elhúztam a kezem, hagytam, tegye, amit jónak gondol. Erre Ő kinyomta a hasát, térdeit behajlította, fejét hátrahajtotta, majd karjaival is hátranyúlt. Ropogott, mintha egy szál ropi lett volna, azt hittem, ott töri magát derékban ketté, én bolond pedig csak néztem, és nem teszek semmit.
Megbabonázott, ahogy vonaglik előttem, a farkam már feszíti szét a nadrágom, meghalok, kiugrom a bőrömből, is, ha az kell, hogy hozzáérjek.
Lecsúszott róla a takaró, édes bimbói kikandikáltak pár pillanatra, de amint észrevette, vissza is rántotta magára.
Halkan lerúgtam a cipőmet, kibújtam a melegítőből, a pólóból és egy bokszerben ültem mellé az ágyra. Édesen kacagott, amint simogatni kezdtem, tudta, hogy kívánom, és ő is ezt akarta.
Önző akartam lenni, elvenni, amit ad, de nem kihasználni, kiélvezni vele minden pillanatot.
2015. május 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése