- Te utolsó szemét! - csatt, a következő pofon. - Utállak, te szarházi!
- Állj már meg! - Derek elkapta a lendülő kezet, hullafehér fapofával bámult Ronita könnytől ázott szemeibe. Mértéktelen gyűlöletet látott, beesett szemeket, kiálló arccsontot. A nyáron még ez a lány minden nap mosolygott, nevetésétől csengett a gyár... most meg... egy két lábon járó hulla... pedig csak négy hét telt el azóta, hogy nem látták egymást.
- Mi mindent igértél nekem! Egy hazug vagy! Szavahihetetlen szoknyapecér! Egy nőcsábász, akit csak a saját boldogsága érdekel! - csattant a pofon, újfent.
Dereket viszont szíven ütötték a szavak; nőcsábász? Igen, elég sok nővel feküdt már össze. A saját öröme érdekli? Igen, kivéve, ha a csajt kinyalja, azzal sem csak magának okoz örömet. De hogy hazug lenne? Soha! Mindig betartja a szavát! De ez most... Arra sem emlékszik rendesen, hogyan került a lány a lakásába?
Pedig elég egyszerű; munkaidő kellős közepén fogta magát és nyakig hagyta John-t a megrendelésekben, a papírokban és a munkásokban, beült az autójába és elment egy iskola elé. Hiába, alig ismerte a várost, csak a szűz ösztönei vitték el az épület elé, ahol csak fél percet kellett várnia.
Ronita őrítően szexi csőfarmerben, egyszerű pólóban és sportcipőben, fülessel a fülében libbent ki az őszi napsütésbe. Mintha a börtönből szabadult volna, ám arca kicsit sem ezt tükrözte; szája sarka lefelé görbült, szemei beestek.
Derek azonnal kiszállt, karon ragadta a lányt és villámgyorsan hajtott a kertváros szélébe.
Ronita mindebből alig fogott fel valamicskét. Bújt a férfihoz, mikor az piszkos ruhájához szorította, karjaiba vette, és vitte a hálóba. Letépte magáról a pólót, kibújt a nadrágból, egy boxerben állt Ronita előtt, akit csak nézett és bámult és falt a tekintetével, le sem tudta venni róla a szemét.
Ronita ekkor kapcsolt; tudta, hogy mi lesz a következő, de nem akarta megadni Dereknek ezt az örömet. Ekkor csattant el az első pofon.
- Ezt mind csak bemeséled magadnak! Látod, itt vagyok! Mert hiányoztál! Ha nem éreznék semmit, nem is keresnélek, elhiheted!
- Szóval most meg kellene köszönnöm, hogy itt vagy?
- Dehogy is! Kiforgatod a szavaimat! - Derek térdére támaszkodott Ronita előtt, aki az ágy szélén ült. Egyik kezével fogta a csuklóját, míg másik kezét a lány combjára tette, először puhán, majd tapogatni kezdte az alatta lévő friss husit. Neméppen a puha kategóriába tartozott, de Derek így is majdnem eszét vesztette...
- Csak azt akartam mondani, hogy... nagyon kívánlak már!
- Hahaha, ezt minden férfi eljátssza, ha meg akar kapni egy nőt! Kinőttem én már abból, hogy a mesékben higgyek! - Ronita kezeit összefonta mellkasán, most látszottak csak igazán formás mellei... vagy csak Dereknek tűntek fel ebben a pillanatban?
A férfi nem bírt magával; lefogta a lány kezeit és ráfeküdt.
- Ha tudnád, te kis ribanc, hány álmatlan éjszakám volt miattad! Ha csak eszembe jutott, milyen csavargók csókolhatják a szádat! Nem bírok ki többet nélküled!
Vékony ajkai levegőt venni sem engedték Ronitát, ólom teste alatt moccanni sem tudott. Érezte a kicsi szív minden egyes dobbanását, ahogy a vér kezd forrni a lányban, aztán száguldani és Derek felé hajlik a teste... még! Még! Ennyi nem elég belőled! Mindened kell!
Derek csak most érezte magát igazán jól; vágyni egy gyümölcsre, ami még az életét is megédesíti, pedig eddig csak keserű volt.
Szaggatni a ruhákat, falni a fiatal testet, végül a magáévá tenni újra és újra... Ölelni a kecses derekat, lovagoltatni, közben a száját csókolni... bebújni a lábai közé, nyalni azt a kis finomságot, érezni lábai szorítását, mikor a kéj remegése rázza a testét... fogni a fejét, adni a szájába a szerszámot, közben simogatni, letörölgetni az arcáról a melléfolyt spermát... Aztán ölelni a kis testét, amikor odatolja a fenekét az ölembe, hozzádörgölőzni, éreztetni vele a biztonságot, az örök nyugalmat és a boldogságot, hogy itt mindig eléggé meg lesz baszva a kis segge...
Derek, ezt a te kedvedért írtam ide, tudom, hogy olvasod a blogom, vagy legalábbis megkaptad a címet submike-tól. Igen, én voltam a legrosszabb rémálmod, te KÍSÉRTET!
2014. szeptember 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése